Már a szocialisták is szabadulnának kormányfőjüktől
Tavasszal távozhat posztjáról Medgyessy Péter kormányfő - értesült a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, az MSZP-ben egyre inkább az a meghatározó vélemény, hogy a 2006-os választásoknak Szili Katalin pártelnökkel és Kiss Péter kormányfővel lehet eséllyel nekivágni.
Dátum: 2004-08-05 11:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26007
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:17:16.375175, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MSZP elnökjelölést előkészítő bizottsága várhatóan szeptember 3-án konzultál a pártelnöki tisztségre jelölt személyekkel, és október 5-én dönt arról, ki válhat hivatalos elnökjelöltté.
Legkorábban tavasszal távozhat posztjáról Medgyessy Péter kormányfő - tájékoztatta a Magyar Nemzetet az MSZP egyik vezető politikusa, illetve több szocialista képviselő. Ha ez a forgatókönyv lép életbe, úgy Kiss Péter kancelláriaminiszter veszi majd át Medgyessy posztját. Az újság információi szerint ezt a megoldást a koalíciós partner is támogatná, de cserébe az SZDSZ ragaszkodna miniszterei érinthetetlenségéhez.
Arra, hogy Medgyessy miképpen távozik a kormányrúdtól, több elképzelés létezik. Az egyik az, hogy ráveszik a lemondásra. A másik, hogy a parlament egyötödének támogatásával konstruktív bizalmatlansági indítványt nyújtanak be vele szemben. Az indítványban már meg kell nevezni az új kormányfőt. A bizalmatlansági indítvány elfogadásáról vagy elutasításáról egyszerű többséggel dönt a parlament.
A Magyar Nemzetnek név nélkül nyilatkozó politikusok közölték: azért kell megvárni a tavaszt, mert a költségvetés év végi elfogadása előtt semmiképpen nem lenne szerencsés Medgyessy távozása. - Majd ha már megvan a büdzsé, és a gazdasági mutatók is javulnak, jöhet Kiss Péter, aki dinamikus színrelépésével válthatja a népszerűségében és politikusi presztízsében is megkopott Medgyessy Pétert - fogalmazott az egyik informátor. Szerinte az MSZP-ben egyre inkább az a meghatározó vélemény, hogy a 2006-os választásoknak Szili Katalin pártelnökkel és Kiss Péter kormányfővel lehet eséllyel nekivágni.
Az MSZP elnökjelölést előkészítő bizottsága várhatóan szeptember 3-án konzultál a pártelnöki tisztségre jelölt személyekkel és október 5-én dönt arról, ki válhat hivatalos elnökjelöltté. Ezt Lendvai Ildikó frakcióvezető, a grémium vezetője közölte a testület tegnapi tanácskozása után. A bizottság levelet küld az elnökjelölteknek, amelyben azt kérik, augusztus 25-ig nyilatkozzanak: vállalják-e a megmérettetést, s addig kell írásba foglalniuk az MSZP jövőjével kapcsolatos elképzeléseiket is. Kedd délig 14 politikus kapott jelölést a pártszervezetektől: az már bizonyos, hogy Mesterházy Attila elnökségi tag és Mandur László budapesti elnök nem indul a pártelnöki tisztségért. Előzőleg Újhelyi István, Gyurcsány Ferenc és Kiss Péter már egyértelművé tette, hogy nem száll ringbe.
Lendvai Ildikó a Nap-kelte című műsorban megerősítette: célszerűbbnek tartaná, ha a jövőben olyan személy lenne az MSZP elnöke, akinek nincs magas parlamenti vagy kormányfunkciója. "Nincs értelme ugyanis a kormány szocialista részét megkettőzni, és kedden pártelnökségnek hívni, szerdán meg kormánynak"- mondta a frakcióvezető.
Tabajdi Csaba tegnap azt szorgalmazta, hogy amíg nincs az MSZP-nek új vezetése, addig ne legyen kormányátalakítás, mert annak az lenne az üzenete, hogy "nem a pártnak van kormánya, hanem a kormánynak pártja". Az MSZP nemzetpolitikai tagozatának vezetője úgy látja, nem egészséges, ha a vezető kormánypárt elnöke beosztottja a miniszterelnöknek, az európai gyakorlat azt mutatja, hogy a vezető kormánypárt elnöke vagy miniszterelnök, vagy nem tagja a kabinetnek.
Forrás: Magyar Nemzet, 2004. augusztus 5.
fideszfrakcio.hu