Fejetlenség és gyanús ügyletek Demszky körül
A Fidesz Budapesti Választmánya aggasztónak tartja Demszky Gábor tevékenységét, amit a fejetlenség és a gyanús ügyletek láncolata jellemez.
Dátum: 2004-08-05 14:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26012
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:17:17.907244, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A főváros életében Demszky Gábor vezetésével eltelt 14 év sem tartozik a sikertörténetek közé, azonban az elmúlt hetek napvilágot látott ügyei egyértelműen bebizonyították, hogy a Főpolgármester méltatlan magas közfunkcióinak betöltésére, mert:
- a fővárosiakat kampánycélból tornádóval rémisztgeti,
- a Főváros által felügyelt FKF Rt. luxus terepjárót vásárol,
- magán elfoglaltsága miatt nem lehet a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését összehívni,
- vagyonbevallását nem az elvárható gondossággal készítette el,
- vagyongyarapodása körül tisztázatlan kérdések vannak,
- fővárosi cégtől jóval piaci ár alatt vesz igénybe szolgáltatásokat.
A szolgáltatások színvonala egyre romlik, miközben a fővárosi beszerzéseket titkolózás, a korrupció gyanúja lengi körül és a Főpolgármester vagyona szépen gyarapodik.
Mivel Demszky Gábor sorozatos, a társadalom többségében mély felháborodást keltő etikai vétségeket követett el, a Fidesz Budapesti Választmánya felszólítja a Szabad Demokraták Szövetsége döntéshozó testületét, hogy - Kuncze Gábor szavainak megfelelően - amennyiben a Főpolgármester nem tud elfogadható magyarázatot adni kétes vagyongyarapodására, úgy vonja le a politikai konzekvenciát és annak eredményét tárja a nyilvánosság elé.
A súlyosan kifogásolható döntések és machinációk hátterének pontos megismerése érdekében a Fidesz Budapesti Választmánya felkéri a párt fővárosi frakcióját, hogy kezdeményezzen az önkormányzat illetékes bizottságánál vagyonnyilatkozati eljárást.
Bízunk abban, hogy Demszky Gábor egyértelmű válaszokat ad vagyongyarapodásával, a fővárosi cégektől igénybe vett szolgáltatásokkal és vagyonnyilatkozatával összefüggő kérdésekre. Ennek hiányában ugyanis elkerülhetetlen a lakosság bizalomvesztése választott tisztségviselőivel, politikusaival, s az okiratok hitelességével szemben.
Budapest, 2004. augusztus 5.
Kupper András,
a Budapesti Választmány elnöke