Oroszország cáfolja, hogy katonai technológiát adott át Észak-Koreának
Oroszország csütörtökön visszautasította a Jane's Defence Weekly című katonapolitikai szaklap azon állítását, hogy technológiát biztosított Észak-Korea számára olyan mozgatható indítóállású ballisztikus rakétákhoz, amelyek az Egyesült Államok területét is veszélyeztethetik.
Dátum: 2004-08-05 17:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26015
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:17:18.784344, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szergej Ivanov orosz védelmi miniszter "mesének" nevezte az értesülést, és leszögezte, hogy Oroszország sohasem osztott meg senkivel illegálisan katonai technológiát. "Mi tudjuk, hogy igazából ki volt benne az észak-koreai atomügyben" - tette hozzá rejtélyesen.
A Jane,s Defence Weekly szerdai számában azt írta, hogy Észak-Korea birtokában olyan szárazföldről és tengerről egyaránt indítható ballisztikus rakéták vannak, amelyek nukleáris robbanófejekkel is felszerelhetők, és amelyek hatótávolsága Észak-Amerika partjaiig is elér. A lap információi szerint az új rakéták a kiselejtezett szovjet R-27-es típusú rakéták felhasználásával készültek, és Phenjan 12 orosz tengeralattjárót is beszerzett az 1990-es évek elején. Ivanov úgy vélekedett, hogy az ügyben ténylegesen vétkes államok megpróbálnak bűnbakot csinálni Oroszországból, így hárítva másra felelősségüket. "Ma Korea, holnap Irán, holnapután pedig Szudán következik - ezek a feltételezések mind megalapozatlanok" - mondta.
MTI - fideszfrakcio.hu