Pirotechnikai raktár robbant Törökbálinton
Egy ember meghalt, amikor felrobbant a törökbálinti Mechanikai Művekben egy pirotechnikai raktár. Öt óra körül egy hatalmas, ablakokat megrázkódtató robbanást lehetett hallani a település tíz kilométeres körzetében, majd több kisebbet. Egyes feltételezések szerint kisrepülőgép zuhant a raktárba. A fegyverropogásra emlékeztető hangokat továbbra is hallani. Az Országos Mentőszolgálat tíz könnyű sérültről tud, a terület felderítése tovább folyik. A raktár közelében több családi ház jelenleg is ég, a tűz nagy iramban terjed tovább.
Dátum: 2004-08-05 19:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26027
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:17:22.522787, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy ember meghalt, legalább tízen megsérültek, amikor felrobbant a Mechanikai Művekben egy pirotechnikai raktár Törökbálint-Pistályon. Öt óra körül egy hatalmas, ablakokat megrázkódtató robbanást lehetett hallani, majd több kisebbet. A fegyverropogásra emlékeztető hangokat még órákkal később is lehetett hallani. A sérülteket a Tétényi úti és a János kórházba szállították. Folyik a nagy kiterjedésű terület "felderítése", mondta a mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál. Az Index helyszínen tartózkodó tudósítói szerint a látómező felét füst borítja, időnként percekig tartó tűzijátékszerű jelenséget látni. A tűzfészektől két-háromszáz méterre lévő Trafó utcában a házak ablakai kitörve, a földön cserepek és kartondobozok az üzemből.
Helyszíni tudósítók szemtanúkra hivatkozva elmondták, hogy a raktárban a robbanás idején több ember tartózkodott, de a sorozatos robbanások miatt a tűzoltók nem tudják megközelíteni a raktárat. A hatóságok a cég két alkalmazottját keresik.
Egyik tudósító negyed nyolckor a Menta utcában járt. A terület negyed nyolckor még megközelíthetetlen volt a forróság miatt. Az utcában a házak és a parkoló autók teljesen kiégtek. A Menta utca végén van a tűzoltók alkalmi bázisa, ennél tovább nem engedik az újságírókat.
Kisgép zuhant a raktárba?
A robbanás következtében öt kilométerre repültek szét a raktárban tárolt pirotechnikai eszközök, egyes hírek szerint a "régi 7-es úton" is lőszeres ládák szóródtak szét, mondta az Indexnek Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője. Civilek szedik össze a szétszóródott hulladékot, ami életveszélyes, figyelmeztetett a szóvivő.
Körülbelül hat családi házra terjedt át a tűz, a tűzoltók jelenleg ezeket oltják. Az átterjedő tűz tizenöt-húsz autót és gázpalackot lobbantott lángra. A Fővárosi Tűzoltóság szóvivője egyelőre nem tudta sem megerősíteni, sem cáfolni azt az információt, miszerint egy kisrepülőgép zuhant a raktárba. A Magyarország légterét felügyelő HungaroControl szóvivője, Hackl Mónika elmondta, hogy a hozzájuk bejelentkezett és repülési tervvel rendelkező gépek közül egy sem hiányzik. Az oltást nehezíti, hogy a terület "vízhiányos", azaz - mint fogalmazott, távolsági vízszállítás zajlik. Egy gázpalack közvetlenül a tűzoltók mellett robbant fel, de senki sem sérült meg.
Nyolcvan-száz cég épülete
A Pyro-technic Kft. hivatalos engedéllyel rendelkező készáruraktárában történt a csütörtöki robbanás, tudta meg az Index. Ez volt Magyarország legnagyobb pirotechnikai raktára. A telep egy több hektáros terület, amelyen 80-100 cégnek van épülete. A Pyro-technic Kft. raktárában a robbanás következtében az ajtók és az ablakok kirepültek a helyükről, és a tető is beomlott. A 2001. augusztus 20-i tüzijátékot ez a cég kivitelezte a Happy End megbízása alapján. A cég központi telefonszámán este fél nyolckor jelentkező nő az Indexszel közölte, egyelőre nem nyilatkoznak a robbanásról.
Az idei tűzijátékot rendező Mafilm Rt. képviselője az X-Press hírügynökségnek elmondta, nem az augusztus 20-ára szánt robbanóanyag robbant fel.
Rémült szemtanúk
"Nagyon rémisztő volt" - mondta el egy közelben lakó. Az Anna-hegyről, a Hrudák-telep felől szállt fel a felhő, először fehér, most már fekete, lassan teríti be az eget. Az égen helikopterek köröznek. A közeli házak udvarába lángnyelvek csapnak be.
Koccanások az autópályán
Több koccanásos baleset is történt az M1-es és az M7-es autópályákon csütörtökön a törökbálinti üzemi robbanás következtében, közölte az MTI-vel Lovas Kázmér rendőr alezredes, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat egyik vezetője. Az autópályákon a baleseteket az okozta, hogy a gépjárművezetők a hatalmas füstöt és tüzet figyelték. Személyi sérülés nem volt.
Forrás: index.hu
fideszfrakcio.hu