Rosszul bántak az iraki foglyokkal a dán katonák
A dán alakulatok rosszul bántak az őrizetükben lévő iraki foglyokkal - állapította meg a dán védelmi minisztérium vizsgálóbizottsága. A bizottság csütörtökön közleményben ismertette a vizsgálat első eredményeit.
Dátum: 2004-08-06 09:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26031
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:17:23.754198, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Eszerint a dán katonák a bászrai Eden fogolytáborban fizikailag és verbálisan is megaláztak foglyokat. A közlemény példaként említette, hogy Annemette Hommel százados március és június között négy kihallgatás során is törvénytelen kihallgatási módszereket alkalmazott: megtagadta, hogy inni és enni adjon a foglyoknak, máskor az őrizetesek nem mehettek ki vécére, illetve kényelmetlen és fájdalmas pozitúrákba kényszerítették őket.
Többször előfordult az is, hogy a katonák a muszlim hívők számára sértésnek minősülő kifejezéseket használtak.
A bizottság szerint felelősség terheli a dán alakulat parancsnokságát is, mert szemet hunyt az ilyen típusú kihallgatások felett, a visszaéléseknek nem vetett véget és vizsgálatot sem indított az ügyben.
Peter Otken, a vizsgálóbizottság tanácsadója elmondta: Hommel századosnőt szolgálati kötelességszegés vádjával állítják bíróság elé, és ha elítélik, akár 3 évi szabadságvesztéssel is sújtható.
A 37 éves századosnő szerdán visszautasította az ellene felhozott vádakat. Elismerte, hogy az egyik fogolynak nem engedte meg, hogy vizet igyon kihallgatás közben, és néhány rabnak ugyanakkor a földön kellett ülnie, de szerinte ennek semmi köze kínzáshoz vagy bántalmazáshoz. Hommel a felelősséget a fogolytábor vezetőségére hárította, ügyvédje által pedig azt közölte, hogy "bűnbakként" áldozzák fel őt felettesei.
Az ügy következményeként Soeren Gade védelmi miniszter kedden elrendelte Henrik Flashnak, a dán zászlóalj parancsnokának és három magas rangú tisztjének azonnali visszahívását Irakból.
MTI - fideszfrakcio.hu