Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Hungaroringen is kaszál a Medgyessy család : nem gazolnak

A Medgyessy család újabb tagja kapott közvetve megbízást többségi állami tulajdonú cégtől - tudta meg a Magyar Nemzet. Tavaly december óta Medgyessy Ildikó, a miniszterelnök előző házasságából született lánya az ügyvezető igazgatója és százszázalékos tulajdonosa a Titina Kft.-nek, amely füvesítést és csatornatisztítást végez alvállalkozásban a Hungaroringen.


Dátum: 2004-08-06 09:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26034
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:17:24.669459, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tavaly óta dolgozik a Titina Kft. alvállalkozóként a Hungaroringen és a kertészeti feladatokat látja el. Ezt a cég néhány alkalmazottja is megerősítette, akik szerdán délben a versenypályán dolgoztak a Forma-1-es nagydíj előkészítésén. A lap informátorai, állásukat féltve nem járultak hozzá nevük közléséhez.

A Titina Kft.-t 1996 júniusában alapította Medgyessy Ildikó és a Ceasar Kft. egymillió forint törzstőkével, amit már 1996 szeptemberében 7,75 millió forintra emeltek. A kft. székhelye a főváros II. kerületi, Csejtei utca 15-19. szám alatt található, itt lakik Medgyessy Ildikó is. A Titina Kft. másik tagja, a Ceasar Kft. is családi vállalkozásnak tekinthető, e társaságot 1990 és 1996 között szintén Medgyessy Ildikó vezette, jelenleg Bakai Mihályné jegyzi a céget.

A Ceasar Kft. tulajdonosai között van a hasonló családnevű Bakai Péter, aki információink szerint Medgyessy Ildikó rokonságához, a férje családjához tartozik.

Medgyessy Ildikó lapzártánkig utolérhetetlennek bizonyult, de a Titina Kft. honlapján az ő mobiltelefonjaként megjelölt számon Szabó Józsefet, a cég kertészeti vállalkozási igazgatóját találtuk meg, aki csak annyit közölt lapunkkal, hogy a Titina Kft. nincs szerződéses viszonyban a Hungaroring Sport Rt.-vel.

Arról semmit nem árult el, hogy milyen kapcsolatban áll a Cejlon Kft. a versenypálya üzemeltetőjével, illetve a Titina Kft.-vel, jóllehet a Cejlon Kft. ügyvezető igazgatója ugyanaz a Szabó József, aki a Titina Kft. szakmai munkáját is irányítja. Szabó bejelentett lakóhelye a II. kerületi Csejtei utca 17. szám alatt, a Titina Kft. székhelyével megegyező címen található.

A Hungaroring hatvankilenc százalékos tulajdonosa a sporttárca, amely idén előreláthatólag 2,4 milliárd forinttal támogatja a versenypálya működtetését. (Emlékeztetőül: a Medgyessy-kormány az előző kabinet által a Hungaroring Sport Rt. javára tett kezességvállalását 2,5 milliárd forint állami támogatásra változtatta. A cég így 2002-ben 2,85, tavaly pedig 3 milliárd forint állami dotációhoz jutott.)

A minisztérium sajtóosztálya a versenypályát üzemeltető részvénytársasághoz irányított bennünket további kérdéseinkkel.

Palik László, a Hungaroring Sport Rt. igazgatósági elnöke elmondta: a kertészeti munkákat és a több mint négy kilométeres csapadékelvezető csatornák tisztítását a Cejlon Kft. végzi négyzetméterenként hét forintért, ami a 10-12 forintos piaci árnál jóval kedvezőbb. (A Cejlon Kft. illeszkedését a Medgyessy-féle családi cégekhez fent ismertettük - a szerk.) Palik elmondta: a Cejlon Kft.-nek idén eddig 5,6 millió forintot fizettek ki.

Kifejtette: a Hungaroring az államtól kapott pénzekből a külföldi kötelezettségvállalásokat (például a jogdíjak kifizetését) finanszírozza, míg a pályahasznosításból, jegyeladásból befolyó saját bevételeikből fedezik többek között a kertészeti munkákat is. Palik László hozzáfűzte: a Titina Kft. nevet lapunk munkatársától hallotta először, és nem tud arról, hogy a Cejlon alvállalkozójaként dolgoznának a pályán.

Információink szerint 1998 és 2002 között a Lián Kht. gondozta a pályát övező gyepet, illetve tisztította a csatornákat. A kormányváltás után azonban, 2002 augusztusában váratlanul szerződést bontottak velük, azóta a Cejlon vette át a helyét. A Lián vezetőjét lapzártánkig nem sikerült elérnünk. Palik László pedig elmondta: a váltás prózai oka az volt, hogy a Cejlon olcsóbban elvállalta a munkát.

Ismert, Medgyessy Péter nevelt lánya, Tornóczky Anita a közpénzből működő magyar televíziónál dolgozik, ő készíti a T-akták című műsort, adásonként 150 ezer forintért. Mint arról többször beszámoltunk, májusban hatalmas vihart kavart, hogy Medgyessy Gergely és Baráth Gergely - a kormányfőnek és Baráth Etelének, a Nemzeti Fejlesztési Hivatalt felügyelő politikai államtitkárnak a fiai - közös cégükön keresztül száz-száz millió forintos megbízást kaptak a Matávtól és az OTP-től brüsszeli lobbizásra.

Forrás: Magyar Nemzet, 2004. augusztus 6.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek