Művészeti napok Nagycenken
Fiatal zeneművészeknek teremt szereplési lehetőséget a pénteken kezdődött nagycenki fesztivál - mondta a rendezvénysorozatot szervező Sonare Alapítvány kuratóriumának elnöke az MTI-nek.
Dátum: 2004-08-06 18:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26055
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:17:30.956137, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az augusztus 15-ig tartó fesztivál a hatodik nyári rendezvény a nagycenki Széchenyi-kastélyban, ezúttal a zene mellett a képzőművészet és a néptánc is helyet kapott a programban - közölte Meizl Valéria.
A művészeti napokat köszöntötte Wrede báróné Széchenyi Alexandra és gróf Széchenyi Géza, a "legnagyobb magyar", Széchenyi István két leszármazottja.
A nagycenki fesztivált a Magyar Akadémiai Vonósnégyes hangversenyével vette kezdetét. A kvartett Dvorák: F-dúr vonósnégyesét adta elő, szombaton Ravel- és Sosztakovics-műveket szólaltatnak meg.
Idén először néptáncegyüttesek is szerepelnek a programban - mondta a Sonare Alapítvány kuratóriumának elnöke. Vasárnap a szabadtéri alkalmi színpadon a soproni Pendelyes Együttes, a Czenki Hársfa néptánccsoport és a sopronkövesdi Kövirózsa Kulturális Egyesület ad műsort.
A megnyitót követő hétfőn rézfúvósok, majd fiatal zongorista és klarinétos ad hangversenyt.
Szerdán ária- és dalestet hallhat a nagycenki fesztivál közönsége, jövő szombaton a GuitArt Duó klasszikus és XX. századi művekből összeállított műsorral szerepel.
Meizl Valéria elmondta, hogy a nagycenki művészeti napok megrendezéséhez pályázatokon 1,2 millió forintot nyertek el.
MTI - fideszfrakcio.hu