Kulcsár-ügy: Bárándy sem mondott igazat?
Bárándy Péter egészen tegnapig kitartott korábbi álláspontja mellett, miszerint nem találkozott a K&H Equities Rt.-nél történt milliárdos sikkasztás gyanúsítottjaival, Kulcsár Attilával és Rejtő E. Tiborral. Az igazságügy-miniszter ezzel szemben tegnap a Magyar Nemzet megkeresésére már úgy nyilatkozott: sohasem állított olyat, hogy nem találkozott az exbrókerrel, pusztán arról beszélt, hogy érdemi eszmecserét nem folytattak.
Dátum: 2004-08-07 10:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26058
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:17:31.950497, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ennek ellentmondanak több médium hírei, amelyek az akkor még csak feltételezett találkozóra adott reakciókat közlik. Először a Figyelő című hetilap számolt be a találkozóról Kulcsár határidőnaplójára hivatkozva, amit Bárándy a Népszabadság cikke szerint visszautasított, sőt "a tévedésért" helyreigazítást kért az újságtól.
A tárca sajtóosztálya akkor a Figyelőnek az alábbi közlést adta: sem Rejtő E. Tiborral, sem Kulcsár Attilával nem találkozott a miniszter.
A lap úgy tudja, a politikus a balatonőszödi kormányüdülőben, mások mellett Kodela László, a kancellária volt helyettes államtitkárának és Rejtő E. Tibor, a K&H Bank volt vezérigazgatójának a társaságában találkozott a befektetési tanácsadóval.
Szintén hasonló tartalmú információk jutottak Demeter Ervin tudomására. A már megszűnt brókerbizottság fideszes elnöke hónapokkal előtte írásbeli kérdést is intézett Bárándy Péterhez, aki válaszában leszögezte, hogy nem találkozott Kulcsár Attilával.
Azt egyelőre nem tudni, hogy az igazságügy-miniszter miért nem mondott igazat, ám tény, a lemondását a napokban meglebegtető tárcavezető személyére nem vetnek jó fényt a történtek.
A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy az őszödi eszmecsere témája a büntetés-végrehajtási intézetek magántőkéből való fejlesztése volt. Hivatalosan meg nem erősített információk szerint Kulcsár Attila ügyészségi kihallgatása során az igazságügy-miniszterről is említést tett.
Amint a nemzetbiztonsági államtitkár is
Korábban egy másik elhallgatott találkozóra is fényt derített a Magyar Nemzet: Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár a bankbotrány kirobbanása után a MÁV-kórházban egy ez ideig a nyilvánosság számára ismeretlen harmadik személy társaságában Rejtő E. Tiborral beszélgetett.
A szocialista politikus az eseményről nem közölt részleteket, mint mondta: "magánprogramjairól", illetve "beteglátogatásairól" nem kívánja tájékoztatni a közvéleményt. Tóth egyébként Kulcsár Attilával is találkozott az exbróker volt ügyvédjénél. A két találkozó abban is hasonlít egymásra, hogy Rejtő, illetve Kulcsár is műveleti feldolgozás alatt állt az államtitkár felbukkanásakor.
Magyar Nemzet - fideszfrakcio.hu