Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dorogon iható a toluol-oldat?

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Zöld Tagozatának elnöke szerint a dorogi hulladékégetőműből a Kenyérmezei-patakba, majd onnét a Kis-Dunába került szennyeződés miatt Dorogon is meg kellett volna tiltani az ivóvíz fogyasztását - derült ki a fideszes politikus szombati dorogi sajtótájékoztatóján. Baranyai Lőrinc alpolgármester szerint viszont erre nincs szükség.


Dátum: 2004-08-09 07:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26066
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:17:34.324412, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Medgyesy Balázs, Dorogon iható a toluol-oldat? címmel meghirdetett sajtótájékoztatóján elmarasztalta a dorogi képviselő-testületet, mert az nem tiltotta meg a vezetékes víz fogyasztását, ezzel megítélése szerint "kockáztatta, kockáztatja az ott élők egészségét". Emlékeztetett arra, hogy a kifolyt szennyezőanyagok között szerepel a toluol-oldat, amely közismerten rákkeltő hatású.

Medgyesy Balázs megengedhetetlennek nevezte, hogy a múlt hét pénteken történt környezetkárosításról csak hat nappal később adott tájékoztatást a hatóságoknak az Onyx Kft.

"Egy ilyen veszélyes üzem munkájáról folyamatosan pontos nyilvántartást kellene vezetni, hogy bármilyen baleset vagy üzemzavar esetén azonnal meg lehessen tenni a szükséges intézkedéseket" - mondta a Fidesz Zöld Tagozatának vezetője. Hozzátette: az a lista, amelyet a kifolyt vegyi anyagokról hat nap elteltével végül is kiadott a társaság, szinte használhatatlan, mert csak az anyagcsoportokat nevezi meg, nem tartalmazza azok hatásait, s emiatt nehézkes, lassú a védekezés.

Kitért arra is, hogy a kifolyt szennyezőanyagok között szerepel a toluol-oldat is, amely közismerten rákkeltő hatású.

"Még belegondolni is rossz abba, hogy ez a szer bekerült vagy bekerül a kutakba, vagy a vezetékes ivóvíz-rendszerbe" - mondta. Elismeréssel szólt arról, hogy a lista közzététele után Esztergom önkormányzata megtiltotta a vezetékes ivóvíz fogyasztását és főzésre való alkalmazását, s megszervezte a lakosság palackozott és lajtos kocsival szállított vízzel való ellátását.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek