Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kárpótlási jegyek: új elszámolási rendszer

Indul hétfőn a kárpótlási jegyek elszámolásának és értéktárolásának új rendszere, ami azonban a jegyek tőzsdei kereskedésében nem okoz változást. A Pénzügyminisztériummal kötött szerződések alapján a Központi Elszámolóház és Értéktár Rt. (Keler) végzi majd a kárpótlási jegyek központi értéktárolását, illetve biztosítja a szükséges elszámolási szolgáltatásokat. Az Erste Bank Hungary Rt. pedig közreműködik a kárpótlási jegyek Kelerhez történő beszállításában.


Dátum: 2004-08-09 08:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26079
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:17:38.174142, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hétfőn bevezetik a tőzsdei kereskedésbe az "S" jelű kárpótlási jegyeket, amelyeket azonban nem különböztetnek meg a már tőzsdén forgó jegysorozatoktól.

A kárpótlási jegyek utolsó sorozataként kibocsátott "S" jelű értékpapírok eddig nem voltak bevezetve a Budapesti Értéktőzsdére, ellentétben az összes korábbi, "A"-tól "R"-ig jelölt sorozattal. A továbbiakban az Erste Bank közreműködésével a Kelerbe beszállított jegyeket folyamatosan "S" jelűre cserélik, a kicserélt értékpapírokat pedig érvénytelenítik. A cserére a nyilvántartás pontosítása érdekében van szükség.

A jegyek központi letéti őrzését korábban az SBB Solution Szolgáltató Rt. (előző nevén Budapesti Értékpapír és Befektetési (BÉB) Rt.) végezte, aki azonban 2004. április 30-i hatállyal felmondta a tőzsdével az őrzéssel kapcsolatos megállapodást. A felmondás hatályát később július 15-ig meghosszabbították. A felmondással összefüggésben július 12-15. között felfüggesztették a kárpótlási jegyek tőzsdei kereskedését.

Július 14-én a Pénzügyminisztérium előzetes megállapodást kötött a Keler Rt.-vel és az Erste Bankkal és megkezdték az új rendszer felállítását.

Ezt megelőzően a kabinet kormányrendeletben rögzítette, hogy a kárpótlási jegyek kibocsátója a magyar állam, amelyet a pénzügyminiszter képvisel. A változás lényege az volt, hogy a stratégiai döntések meghozatala tekintetében a pénzügyminiszter a felelős, a döntések előkészítését az igazságügy-miniszterrel közösen végzi. Nem változott azonban a Központi Kárrendezési Iroda, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. kárpótlással kapcsolatos alapfeladata.

A kárpótlás folyamata 1991-ben kezdődött és 2000-re lényegében lezárult, ez a magyar államnak mintegy 500 milliárd forintba került, ennek egy részéhez, a kibocsátott több mint 140 milliárd forint névértékű kárpótlási jegy útján jutottak hozzá.

Az 1.000, 5.000 és 10.000 forint címletű kárpótlási jegyek három évig kamatoztak, a jegybanki alapkamat 75 százalékával. A jogosultak vagyoni, illetve erkölcsi káruk arányában kárpótlási jegyet kaptak. Az állam által kibocsátott speciális értékpapírt átválthatták életjáradékra, valamint privatizált közvetlen állami tulajdonú vállalatok üzletrészeit, részvényeit, illetve földet vásárolhattak vele. A kárpótlási jegyeket részvénytársaságok, befektetési alapok is hasznosították, egzisztencia-hitel törlesztéséhez lehetett igénybe venni. Az állami lakások megvásárlására is fordíthatták kárpótlási jegyeiket az arra jogosultak.

A vagyoni és személyi kárpótlás címén az 1938 és 1989 között sérelmet szenvedettek közül mintegy 3 millió személy kérelmét bírálta el az illetékes hivatal.

Az összes termőföld egyharmadát és a korábbi állami vagyon értékének egyötödét kárpótlási jegyekből vásárolták meg az új tulajdonosok.

A kárpótlási folyamat irányítására létrehozott állami intézmény, az Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal (OKKH), valamint utódja, a Központi Kárrendezési Iroda (KKI) összesen 3 millió határozatot hozott kárpótlás ügyben. A kárpótlási jegyek likviditása érdekében 1992-ben a Budapesti Értéktőzsdére is bevezették a papírt, amelynek árfolyama igen változó volt. A kezdeti, a névérték 80 százalékát is elérő ár után az hosszú ideig mindössze ötödét-harmadát érte. Az utolsó kárpótlási jegy-cserét, a Forrás Rt. papírjainak kibocsátásával, tavaly nyáron bonyolította le az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.). A tranzakciót a kormány a kárpótlási jegy-bevonás lezárásának tekintette. "Nincs olyan terv, vagy elképzelés, hogy a jövőben bármely cég részvényeit kárpótlási jegy ellenében ajánljuk fel" - jelentette ki László Csaba akkori pénzügyminiszter.

A kárpótlási jegyek jelenlegi birtoklói egyrészt tőzsdei spekulációra használják ezt a speciális értékpapírt, másrészt arra számítanak, hogy az állam valamilyen végső felhasználási lehetőséget biztosít egy a kárpótlási jegyek kivonását is szabályozó jogszabállyal.

A kormányzat, a Forrás kibocsátása előtti becslése szerint 7-9 milliárd forintnyi kárpótlási jegy nem került addig bevonásra. A Pénzügyminisztérium legutóbbi közlése szerint jelenleg mintegy 4 milliárd forintnyi kárpótlási jegy van a piacon.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek