Nem okozott kárt a Mol olajfinomítójából a Dunába jutott szennyeződés
Nem okozott kárt az esőzés következményeként a Mol százhalombattai olajfinomítójából a Dunába jutott olajos szennyeződés, ezért nincs szükség védelmi intézkedésekre - közölte vasárnap az MTI-vel a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. Az igazgatóság vízkárelhárítási osztályának megbízott vezetője elmondta: a dunaújvárosi vízirendőrséggel és a Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság munkatársaival közösen Dunaújvárostól Ercsiig tüzetesen átvizsgálták a folyót, megnézték az öblöket, a holtágakat.
Dátum: 2004-08-09 08:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26087
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:17:40.617157, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Összefüggő olajfoltot sehol nem találtunk. Néhány kisebb olajfolt-lerakódás van az érintett partszakaszokon, illetve a parti köveken, főként a szennyeződést a Dunába szállító Rába-patak torkolatának mintegy 1 kilométeres körzetében" - mondta Schenk Gábor.
Hozzátette: a Mol vasárnap megkezdi a Rába-patak környékén az olajjal szennyezett növényzet letisztítását és preventív intézkedésként hozzákezd az olajfinomító záportározójának és olajfogójának a kitisztításához.
Az olajszennyeződés a szombat délutáni heves esőzés következménye volt. A rövid idő alatt lehullott 15-20 milliméternyi csapadékot nem tudta elnyelni a Mol százhalombattai finomító művének záportározója, és a szénhidrogénes szennyeződést tartalmazó víz a Rába-patakba, onnan pedig a Dunába került.
A szennyeződés mértékét szombaton este már nem tudták felmérni, a szakemberek akkor vékony olajréteget láttak az Ercsi környéki partközeli Duna-szakaszon. A Molnál rövid idő alatt sikerült elejét venni a szennyeződés további kiáramlásának.
A szennyeződés az Ercsi környéki parti kutakat nem veszélyeztette.
MTI - fideszfrakcio.hu