Pakisztánba vittek egy magas rangú al-Kaida-tagot az emírségekből
Őrizetbe vették az Egyesült Arab Emírségekben az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egy magas rangú operatív tagját, és átadták őt a pakisztáni hatóságoknak - közölte vasárnap a pakisztáni tájékoztatási miniszter.
Dátum: 2004-08-09 08:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26088
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:17:40.938549, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az immár pakisztáni őrizetben lévő Kari Szaifullah Ahtar korábban egy terroristakiképző tábort vezetett az afganisztáni Rishorban, ahol mintegy 3500 terroristát tanítottak emberrablásra, gyilkolási és hagyományos harci technikákra - mondta a miniszter, Sejk Rasid Ahmed. A tábort 2001 októberében órákkal azelőtt hagyták el - Ahtarral együtt -, hogy az amerikaiak megkezdték offenzívájukat az országot addig kormányzó tálibok elűzésére.
A pakisztáni tájékoztatási miniszter elmondta, hogy Ahtar, a tálibokat támogató Harkat al-Dzsihád Iszlámi szélsőséges pakisztáni szervezet vezetője hosszú időt töltött Afganisztánban, és többször találkozott Oszama bin Ladennel, az al-Kaida vezetőjével. Pakisztánban terrorcselekményekkel, egyebek közt a Pervez Musarraf államfő elleni két merényletkísérlettel összefüggésben körözték.
A férfit Dubajban fogták el a múlt héten, majd átadták Pakisztánnak. A pakisztáni hírszerzés egy tisztviselője annyit árult még el újságíróknak, hogy Ahtart a kelet-pakisztáni Lahorban tartják fogva.
MTI - fideszfrakcio.hu