Környezetszennyezés: nőtt a betegek száma Esztergomban
Jelentősen növekedett a hányással és hasmenéssel járó megbetegedések száma Esztergomban - tájékoztatta vasárnap az MTI-t az önkormányzat sajtóreferense. Ezen tünetekkel elsősorban gyerekek és fiatalok fordultak orvoshoz. Számuk pénteken és szombaton annyi volt, mint az azt megelőző héten összesen - mondta Takács István.
Dátum: 2004-08-09 08:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26091
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:17:41.818524, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A sajtóreferens nem tudta megmondani, hogy az emelkedés összefüggésben van-e azzal, hogy az Onyx Kft. dorogi veszélyeshulladék-égetőművéből különféle szennyezőanyagok kerültek a Kenyérmezei-patakba, majd onnét a Kis-Dunába.
Hozzátette: "az önkormányzat a legkeményebben eljár a kft. ellen, részben a környezetkárosítás, részben pedig a késői tájékoztatás miatt. Az égetőmű ugyanis csak a környezetszennyezés utáni hatodik napon közölte, hogy milyen anyagok kerültek a vízbe, s az önkormányzat csak utána rendelte el a vezetékes víz fogyasztásának és főzésre való felhasználásának a tilalmát". Azóta palackozott és zacskós, valamint lajtos kocsival szállított egészséges vízzel látják el a lakosságot és a vendéglátóipari egységeket.
A szóvívó közölte: hétfőn ülésezik a Területi Védelmi Bizottság, és ismertetik az Országos Környezetegészségügyi Intézet és a Komárom-Esztergom Megyei Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat múlt heti vizsgálatainak eredményét. A további intézkedéseket ezek után hozza meg a város önkormányzata.
A francia tulajdonú hulladékégetőmű üzemeltetője ellen már feljelentést tett környezetszennyezés miatt az Észak-dunántúli Környezetvédelmi felügyelőség. Július 30-án a dorogi hulladékégetőből több mint 100 köbméter szennyezőanyag került a Kenyérmezei-patakba, majd onnét a Kis-Dunába, s az ivóvízellátást biztosító parti kutak közelébe. Emiatt a területi védelmi bizottság augusztus 5-én délután megelőző célú intézkedésként azonnali hatállyal megtiltotta a vezetékes víz ivási és főzési célú fogyasztását Esztergomban és környékén.
MTI - fideszfrakcio.hu