Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kacsavadász kormány: Bárándy magánélete a kacsavadászat

A Blikk számításai szerint 1,5-1,8 millió forintba kerülhetett Bárándy Péter igazságügyi miniszternek és ismerőseinek, hogy a múlt héten lepuffantottak mintegy 1500 nevelt kacsát az ecsedi lápvidéken. A vadászok másfél óra alatt végeztek az állatokkal, amelyeket hajtók röptettek feléjük. Bárándy a Blikknek nem akart nyilatkozni a kalandról.


Dátum: 2004-08-09 09:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26112
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:17:48.120336, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rengeteg pompás trófeával büszkélkedhet a kiváló vadász hírében álló Bárándy Péter, ám múlt heti áldozatait feltehetően nem lógatja ki a falra. Mint azt a Magyar Nemzet megírta, társaival mintegy 1500 tőkés récét lőtt le másfél óra leforgása alatt az ecsedi láposban.

A szárnyasok sorsáról nem kaptunk felvilágosítást, de könnyen lehet, hogy egy részük a vadászok tányérjában kötött ki, mert - mint azt szakemberektől megtudtuk - a zsákmányt haza lehet vinni. Kilövésükért darabonként 1000-1200 forintot kell fizetni, ami esetünkben 1,5-1,8 millió forintot jelent.

- A közszereplőknek is van magánéletük. A vadászat is ebbe a kategóriába tartozik - hárította el a kalanddal kapcsolatos kérdéseinket Bárándy.

- Két-három hónapos kacsákat szoktak a vadászoknak hajtani - magyarázta a Blikknek Pechtol János, az Országos Magyar Vadászkamara főtitkára. - Augusztustól szabad nevelt kacsára lőni, semmilyen szabályt nem szegtek meg ezzel a miniszter úrék - tette hozzá.

A tárcafőnek már több mint tíz éve hobbija a vadászat, a kamarában az etikai bizottság elnöki tisztét tölti be. Komoly trófeákat gyűjtött össze, általában a nagyvadakat szemeli ki magának.

- Nálunk ez családi hagyomány - mesélte a Blikknek Bárándy György, a miniszter édesapja. - Régen volt Szolnok megyében egy középbirtokunk, ahol már a dédnagyapám is vadászott. Nyúlra, fácánra, fogolyra és vadkacsára lőttünk, amiket aztán megettünk - magyarázta.

Bármilyen tapasztalt vadász is a miniszter, bizony az ő eszén is túljárt a fegyver. Tavaly novemberben napokig kerülte a közszereplést, miután lövés közben megsérült: jobb szeme alatt monoklit viselt, homlokán látványos ragtapasz éktelenkedett. Akkor úgy nyilatkozott lapunknak: valószínűleg szakszerűtlenül fogta meg a puskát, így történhetett meg, hogy a fegyver "visszaütött".

Blikk - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek