Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Százötvenmillió forintos kár Törökbálinton

Százötvenmillió forintos kár keletkezett a törökbálinti lakóingatlanokban a múlt heti robbanás és tűz nyomán a biztosító szakembereinek előzetes adatai szerint - közölte a Pest megyei nagyközség polgármestere hétfőn az MTI-vel. Az önkormányzat a szociális keret terhére gyorssegélyt ad azoknak az embereknek, akik ezt megrongált házuk helyreállítására, a betört ablaküvegek pótlására kérik - mondta Turai István.


Dátum: 2004-08-09 11:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26117
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:17:49.647336, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: hétfőn a helyszínre kitelepített ügyfélszolgálat veszi fel az igényléseket; délelőtt tíz kérelem érkezett. A múlt csütörtöki robbanás következtében negyven ingatlant ért kár, hat víkendház porig égett - mondta.

Mivel az érintett területen főleg üdülőházak állnak, a megrongált ingatlanok lakóit nem kellett az önkormányzatnak elhelyeznie, ezt mindenki saját maga megoldotta: általában van megfelelő otthonuk, ahová most visszaköltözhettek.

A károsultakkal közösen az önkormányzat úgynevezett perközösséget alkotva kíván fellépni a Pyro-Technic Kft.-vel szemben, ezen kívül az önkormányzat külön is pert indít a kft. ellen károkozás vádjával - közölte Turai István.

A pirotechnikai cég törökbálinti raktárában történt robbanásban hárman vesztették életüket, hét embert szállítottak kórházba. A rendőrség közlése szerint illegálisan tárolt "fekete lőpor" robbant fel a raktárban; a keletkezett tűzben robbantak fel és repültek szét a pirotechnikai anyagok és eszközök több kilométer távolságban.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek