Évközben is tudna szigorítani a kormány
Nem vár a cselekvéssel az év végéig a Pénzügyminisztérium, ha év közben az államháztartási hiány megugrását tapasztalja - írja a Napi Gazdaság.
Dátum: 2004-08-09 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26120
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:17:50.541827, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Pénzügyminisztérium három csoportot alakít ki a tárcáktól beérkezett támogatásigénylésekből - tudta meg a NAPI Gazdaság. A 2005-ös költségvetés tervezésekor ugyanis összevonták az eddigi fejezeti kezelésű előirányzatokat, amelyekre a minisztériumoknak augusztus 2-ig kellett pályázniuk. A tárca nem állít fel prioritási sorrendet az igényléseknél, így a döntést a kormány gazdasági és a társadalompolitikai kabinetjében hozzák meg.
A pénzügyi tárca nem hagyja, hogy jelentősen meghaladja az államháztartási hiány a célként kitűzött 4,6 százalékos GDP-arányos szintet - jelentette ki Draskovics Tibor miniszter. Ha év közben tapasztalják a deficit megugrását a tervezetthez képest, akkor nem várnak év végéig, hanem azonnal lépnek. Erre többféle lehetőséget is lát a tárca: elképzelhető a látványos kiadáscsökkentési akciók mellett olyan hatékony likviditásmenedzselés, amely féken tartja a költségvetési tartalék felhasználását és visszatartja az el nem költött kereteket. A kormányban nincs jele a konvergenciaprogramtól való eltérési szándéknak, így nem is tervezi lemondását - mondta Draskovics. Véleménye szerint az utóbbi hónapokban jelentősen nőtt a monetáris politika mozgástere, mivel a forint árfolyama erős és a fiskális politika kiszámítható. Draskovics szerint a jegybank is elismeri, hogy a kormány mintegy 1,5 százalékkal csökkentette az államháztartás hiányát egy év alatt.
A közalkalmazotti béremelésnek csupán mintegy háromnegyedét állja a büdzsé, ám az elbocsátásokkal járó végkielégítésekre központi alapot hoznak létre.
Napi gazdaság - fideszfrakcio.hu