Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hozza a postát a posta?

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) úgy tudja, a fogyasztók már nemcsak a postai szolgáltatások minőségét sérelmezik, de felháborítónak tartják a küldemények nem megfelelő időben történő kézbesítését, azok elvesztését, és a késedelmes kézbesítésre vonatkozó postai indokokat, ám a Magyar Posta a kritikát megalapozatlannak tartja, az OFE több állítását is tagadja.


Dátum: 2004-08-09 16:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26132
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:17:54.136767, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az OFE hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint egyre több panasz érkezik hozzájuk a postai szolgáltatásokkal kapcsolatban. Álláspontjuk szerint a Magyar Posta Rt. szolgáltatásairól nem megfelelően tájékoztatja a fogyasztókat, a jogalkotó pedig olyan szabályt alkotott, amely nem védi a fogyasztókat, illetve fogyasztóellenes.

A Magyar Posta (MP) Rt. ezzel szemben jogilag megalapozatlannak és a közvélemény megtévesztésére alkalmasnak tartja az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) állásfoglalását. Külföldi szakértők állítására alapozva állítják: "Európában Magyarországon a legszigorúbbak a Postatörvényen alapuló postai szolgáltatásokkal kapcsolatos minőségi előírások".

A civil fogyasztóvédelmi szervezet elfogadhatatlannak tartja a postai szolgáltatások ellátásáról és minőségi követelményeiről rendelkező 79/2004.(IV.19.) kormány rendeletben a szolgáltatót terhelő kézbesítési idő meghatározását. Az OFE szerint a rendelet felhatalmazza a postai szolgáltatót a statisztikai garanciára hivatkozva, hogy a küldemények három, illetőleg öt százalékát ne kézbesítse vagy azokat nem szándékosan meg is semmisítse.

A fogyasztóvédők közleménye szerint a belföldi forgalomban az egyetemes postai szolgáltatás esetében a levélküldemények legalább 85 százalékát a feladást követő munkanap, legalább 97 százalékát a feladást követő harmadik munkanap végéig kézbesíteni kell, vagy meg kell kísérelni a kézbesítést. Csomagok esetében ez az arány pedig még alacsonyabb: 80 és 95 százalék. Értelmezésük szerint ez azt jelenti, hogy a küldemények 3-5 százaléka nyugodtan elveszhet.

Az OFE szerint a postai szolgáltatásra vonatkozó jogszabályi rendelkezések bonyolultak és a fogyasztó kiszolgáltatottá teszik, mert bármelyik fogyasztó bekerülhet abba a 3 százalékos, vagy az 5 százalékos kézbesítési körbe, ahol a szolgáltató akár fél év után is kézbesítheti a küldeményt minden további szankció nélkül.

"Az érvényben lévő Postatörvény arról rendelkezik, hogy az elsőbbségi küldemények legalább 85 százalékát másnap, 97 százalékát a feladást követő harmadik napon kézbesíteni kell" - olvasható a posta közleményében.

A MP a közleményben hangsúlyozza azt is, hogy a jogszabályok a küldemények elveszésével, megsemmisülésével kapcsolatosan is tartalmaznak minőségi előírásokat.

"A kormányrendelet nem 3 százalékban, hanem 0,06 ezrelékben határozza meg azt a küldemény arányt, amely alatti elveszés vagy megsemmisülés még nem minősül a minőségi előírások megsértésének" - áll az MP közleményében. "Ez a gyakorlatban nem azt jelenti, hogy a küldemény elveszhet, hanem csupán annyit, hogy a hatóság nem alkalmazhat a küldeménytovábbítás megbízhatóságára vonatkozó minőségi követelmények megsértése miatt szankciót akkor, ha a küldemények kevesebb, mint 0,06 ezreléke vész el" - tartalmazza a Magyar Posta Rt. közleménye.

A közlemény emlékeztet arra, hogy az OFE az utóbbi időben megnövekedett postai szolgáltatásokkal kapcsolatos panaszok miatt 2004. március 4-én piacfelügyeleti eljárást kezdeményezett a Nemzeti Hírközlési Hatóságnál a postai szolgáltatások minőségi romlása miatt. Az OFE közölte, a hatóság lefolytatta az eljárást és 2004. áprilisában meghozott határozatában megállapította, hogy a szolgáltató a postai szolgáltatást nem megfelelően végezte és ezért felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte, és felszólította az egyetemes postai szolgáltatásra vonatkozó minőségi szabályok betartására.

A posta miközben rámutat, hogy a postai szolgáltatások minőségének ellenőrzése a független Nemzeti Hírközlési Hatóság feladata, sajnálatát fejezi ki, hogy az OFE eddig nem jelezte egyetlen kifogását sem a posta egyetlen szervezeténél sem.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek