Féltik a Kertvárost a szentesiek
Bosszankodnak a szentesi Kertvárosban élők, mert a csatornavezetéknek kiásott árokból a felesleges földet a Honvéd utca egy szakaszán szállítják teherautókkal, amelyek tönkreteszik az utat. A polgármesteri hivatalnak a közműberuházás lebonyolításáért felelős munkatársa szerint nem ellenőrizhetnek minden járművet.
Dátum: 2004-08-09 18:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26141
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:17:56.798788, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Méltatlankodnak a már csatornázott szentesi városrész, a Kertváros egyes lakói, hogy a Kisérben és a település centrumában megkezdődött közműépítés miatt tönkremegy az ő környezetükben lévő Honvéd utca egy szakasza. A szennyvízvezetéknek kiásott gödrökből kikerült föld bizonyos részét ugyanis a Kertvárosnak a Csongrádi úti körforgalomhoz közeli területére hordják. A teherautók naponta behajtanak a Honvéd utcába is, hogy a kijelölt helyre lerakják a földet.
Azt nem értik a környezetüket féltő kertvárosiak, miért ott közlekednek a csatornaprogram két kivitelező cégének a járművei, amikor az önkormányzat hatályos rendeletével a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű teherautókat kitiltották a város útjairól. Egyes hozzáértők szerint a Honvéd utca további károsodását úgy lehetne megakadályozni, ha a régi csongrádi útnál alakítanának ki egy lejárót a földet szállító járműveknek.
A Honvéd utca végére kénytelenek behajtani a teherautók, mert "repülni nem tudnak". A csatornaépítők járműveinek mintegy 600 métert kell megtenniük az említett utcában, hogy letegyék a rakományukat. Azt is elmondta a polgármesteri hivatal közműprogramért felelős munkatársa: a kivitelezők két év alatt százezer köbméter földet hordanak oda, ahol a későbbiekben építési telkeket alakíttat ki a helyhatóság. Sáfrán Bálint hozzátette, hogy körforgalmi csomópontnál tilos lejárót építeni. Kijelöltek egyébként egy-egy útvonalat, ahol közlekedhetnek a beruházás kivitelezőinek a járművei. A kiséri utcákból kitermelt földet a Berki és az elkerülő úton haladva vihetik a deponálásnak használt parcellára. A felsőpárti városrészből kiszedett földet viszont a Rákóczi utcán és a honvédségi úton szállíthatják a lerakóba. Azt ellenben képtelenség ellenőrizni, hogy betartják-e a megállapodásban szereplő útvonalat a kivitelező cégek.
Délmagyarország - fideszfrakcio.hu