Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Folyik az aranyvonatper

Gyors és méltányos megoldást sürget az úgynevezett aranyvonatperben a The New York Times című amerikai napilap egy hétfői szerkesztőségi cikkében abból az alkalomból, hogy egy miami bíróság rendelkezése alapján a múlt héten tárgyalások kezdődtek a 2001-ben pert indító floridai magyar zsidók és az Egyesült Államok között.


Dátum: 2004-08-09 18:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26142
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:17:57.089090, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vonatot, amely a magyar zsidók elkobzott javait a II. világháború végén Németországba szállította, az amerikai hadsereg foglalta le, és értékes rakománya ezt követően tűnt el kézen-közön. Floridában élő magyar zsidók azután indították el a pert, hogy a miami bíróság kimondta: a kárvallott holokauszttúélők vagy örököseik perelhetik kárpótlásért az Egyesült Államokat.

Tavaly ősszel 17 amerikai demokrata, illetve republikánus párti szenátor sürgette John Achcroft igazságügy-miniszternek írt levelében a méltányos és gyors megoldást, idén tavasszal pedig New York városi tanácsa szólította fel ugyanerre az igazságügyi tárcát.

A minisztérium június 29-én indítványt nyújtott be a bírósághoz, amely szerint az Egyesült Államokat nem terheli sem jogi, sem erkölcsi felelősség a vonat eltűnt rakományáért.

A The New York Times hétfői cikkében azt írja: Washington technikai jellegű jogi ellenérveket hozott fel a követelések elhárítására vagy legalábbis elismerésük késleltetésére. A lap leszögezi, hogy Ashcroftnak meg kell ragadnia a múlt héten elkezdődött tárgyalások adta alkalmat az ügy igazságos, eredményes és gyors megoldására.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek