A kijevi parlament támogatási felhívást intézett az EU-hoz
Ukrajna európai integrációs törekvéseinek támogatására kérte az Európai Unió tagállamait az ukrán parlament a tagországok parlamentjeihez, kormányaihoz és közvéleményéhez intézett felhívásában.
Dátum: 2002-06-21 12:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2509
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:04.174671, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A dokumentumban a képviselők reményüket fejezik ki, hogy a Koppenhágában július 4-5-én sorra kerülő hatodik Ukrajna-EU csúcstalálkozó lényegesen hozzájárul majd az unió és Kijev közötti együttműködés elmélyüléséhez.
A legfelsőbb tanács hitet tesz amellett, hogy az európai modell váljék a szociális piacgazdasággal, fejlett civil társadalommal rendelkező modern demokratikus jogállam építésének, az emberi jogok és szabadságjogok maradéktalan teljesítésének alapjává. Az EU-tagság koppenhágai kritériumainak teljesítése objektív módon egybeesik az Ukrajnában zajló politikai, gazdasági és szociális reformok fő irányvonalával - áll a felhívásban.
- Megítélésünk szerint az EU-bővítés megállítása Ukrajna nyugati határainál nem felelne meg az egységes Európa elve szellemének és tartalmának - szögezi le a felhívás, majd emlékeztet arra, hogy Ukrajnában két éve stabil gazdasági fejlődés tapasztalható, az országban gyors ütemben folyik a piaci típusú új demokratikus gazdasági infrastruktúra kiépítése.
Az ukrajnai gazdasági átalakulások sikerének meggyőző elismerése lenne az ország piacgazdasági jellegének konstatálása az uniós dömpingellenes törvénykezésben - hangoztatja a dokumentum.