Hiába: valóság - védőtetőt bontanak a Székesfehérvári Nemzeti Emlékhelyen
Várhatóan két hét múlva kezdődik a székesfehérvári középkori koronázótemplom és királyi temetkezőhely fölé emelt, a helyiek tiltakozását kiváltó védőtető bontása - mondta a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöke az MTI-nek hétfőn Székesfehérvárott.
Dátum: 2004-08-09 19:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26145
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:17:58.014312, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A munkálatok feltehetően 10-14 napig tartanak, miközben folytatódik a történelmi kőemlékek harmadik hete tartó konzerválása is - közölte Varga Kálmán.
A KÖH elnöke hozzátette: a magyar államiság bölcsője fölé 2000-ben emelt, a székesfehérváriak által csak "vashangárnak" nevezett, a hely szelleméhez és történelmi jelentőségéhez méltatlan, a barokk városképet rontó építmény elbontása 12 millió forintba kerül.
A munka a magyar állam első fél évezredének emlékeit őrző terület rendezésének rövid távú programja keretében valósul meg. A tennivaló része a kőemlékek konzerválása, restaurálása, azok ideiglenes téli védelme, továbbá a romterület rendezése és a csapadékvíz elvezetése - jegyezte meg Varga Kálmán.
A kőmaradványok konzerválására és restaurálására mintegy 40 millió forintos céltámogatást nyújt a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma - közölte a KÖH elnöke.
Hozzátette: a védőtető elbontását követően szükség lesz a romok ideiglenes, téli letakarására, amely mintegy 3,5 millió forintba kerül. E munkát a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal finanszírozza.
Varga Kálmán elmondta, a KÖH javasolta a Székesfehérvári Nemzeti Emlékhely Alapítványnak, hogy a várhatóan két-három év múlva elkezdődő hosszú távú program keretében a területet "a hely szelleméhez alkalmazkodó és méltó módon" fedjék le.
"Egy múzeumi fejlesztésbe ágyazottan készüljön olyan építészeti beavatkozás, amely nem csak az adott szűk területre, hanem a nemzeti emlékhely méltóságára is ad egy jó választ" - mondta a KÖH elnöke. Hozzátette: olyan múzeum létrehozását javasolja a területre, amely "akár didaktikus módszerekkel is" érzékeltetni tudja a hely történelmi jelentőségét.
"Adnék az építészetnek egy esélyt arra, hogy olyan produktumot álmodjon a területre, amely akár meg is tudná emelni a terület vizuális értékét, és nem zárom ki, hogy erre a célra nemzetközi tervpályázat kerüljön kiírásra" - mondta Varga Kálmán.
A KÖH elnöke hétfőn részt vett a Székesfehérvári Megyei Jogú Város közgyűlésén, ahol egyebek mellett a nemzeti emlékhely kialakításával kapcsolatos kérdéseket is megvitatták a városatyák.
MTI - fideszfrakcio.hu