Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

II. János Pál megáldotta az olimpikonokat

A legszívélyesebb üdvözletét küldte az athéni Olimpián részvevő országok delegációinak, II. János Pál pápa vasárnapi beszédében, sőt a katolikus egyházfő Szűz Mária oltalmát kérte az egész sportvilág számára.


Dátum: 2004-08-10 10:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26156
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:01.252483, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Remélem, hogy a gyűlölet és az erőszak oly sok különböző formájától felkavart világban az athéni Olimpia a béke és a nyugalom pillanata lehet, és a népek közötti találkozást és békét szolgálja majd" - fogalmazott a szentatya.

Nem alkalmi szavak ezek, hiszen II. János Pál 25 éves pápaságának egyik újdonsága éppen az egyház és a sport kapcsolatának a megváltozása. Korábban a sportolás a magánélet része volt, nem érdemelte ki az egyház hivatalos figyelmét, a lengyel pápával viszont labdarúgók, bírók, kosarasok, kerékpárosok mindennapi vendégek lettek a pápai audienciákon. Éppen a napokban a Vatikánban külön sport-szekció nyílt, II. János Pált fiatalabb korában ugyanis Isten atlétájának nevezték, hiszen amíg tehette, még pápaként sem mondott le az úszásról és a hegymászásról.

Forrás: Kossuth Krónika

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek