Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Irakban szabadon engedtek öt túszt

Irakbban szabadon engedtek öt teherautósofőrt: a hírt a libanoni, jordániai és szíriai túszok családjai közölték. A Reuters hírügynökség szerint a jordán sofőröket alkalmazó cég beleegyezett, hogy felfüggeszti iraki tevékenységét.


Dátum: 2004-08-10 10:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26159
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:02.104038, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Irakban továbbra sem tudnak három másik, korábban foglyul ejtett libanoni, közöttük egy üzletember sorsáról. Közben az egyik iraki fegyveres csoport azt állította, hogy megölte a július elején elrabolt bolgár foglyot, és az interneten bemutatta a kivégzésről készült videofelvételt.

Hajnalban hatalmas robbanás volt Bagdad központjában, a főként külföldiek által lakott Palesztin és Sheraton hotelnél. Áldozatokról és sérültekről egyelőre nem érkezett jelentés.

Az éjszaka a felkelők rakétákkal és aknavetőkkel lőtték Bagdad központját, főleg azt a negyedet, ahol az iraki átmeneti kormány, valamint az amerikai és a brit nagykövetség épületei vannak. A jelentésekből nem derült ki, hogy a belövések milyen károkat okoztak, illetve vannak-e áldozatok az ügynevezett Zöld Zónában.

Erős robbanások hallatszottak Bagdad síita elővárosából, Szadr City-ből is, ahol a sorozatos összecsapások után hétfőn kijárási tilalmat rendeltek el.

Hajnalban harcokat jelentettek Nedzsefből is, ahol a radikális síita egyházi vezető, Muktada asz-Szadr követői a régi temetőnél ásták be magukat. Az amerikai hadsereg katonái a csütörtökön kirobbant újabb síita lázadás óta 360 iraki fegyverest öltek meg Nedzsefben.

MR - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek