Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A dán katonák nem adnak át foglyokat az iraki hatóságoknak

Az Irakban szolgáló dán katonák ezentúl, nem adnak át foglyokat az arab ország hatóságainak mindaddig, amíg biztosítékot nem kapnak arra, hogy az irakiak nem ítélik halálra az átadott személyeket - jelentette be kedden Soren Gade dán védelmi miniszter.


Dátum: 2004-08-10 12:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26163
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:03.313831, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A washingtoni látogatáson tartózkodó Gade a dán TV2-nek nyilatkozott Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszterrel folytatott megbeszélése után, s e nyilatkozatában jelentette be kormánya döntését. A dán kormány arra reagált ezzel az elhatározással, hogy Irakban - az Európai Unió tiltakozása ellenére - visszaállították a minap a diktatúra bukása után eltörölt halálbüntetést.

Az ötszáz fős dán kontingens brit parancsnokság alatt tevékenykedik Bászra térségében. A nemzetközi koalícióval kötött megállapodása értelmében a biztonsági megfontolásokból őrizetbe vett irakiakat a brit katonai hatóságoknak köteles átadni, a köztörvényes bűncselekmény elkövetése miatt elfogott személyeket az iraki rendőrségnek.

A dán védelmi miniszter nyilatkozata szerint attól is tartani lehet, hogy a britek továbbadhatják az iraki hatóságoknak a dánoktól átvett foglyokat. Ezt a kérdést Koppenhága sürgősen tisztázni szeretné Londonnal.

A dán kontingens minap leváltott parancsnoka azzal vádolta az Irakban állomásozó brit erőket, hogy rosszul bánnak az iraki foglyokkal, rendszeresen megsértik a genfi egyezményeket.

Henrik Flach ezredes úgy vélekedett az Information dán lapnak adott nyilatkozatában, hogy aggályos emiatt a dán őrizetben levő iraki foglyok briteknek történő átadása. Nyilatkozatának pikantériája, hogy a múlt héten rendelte őt haza Irakból saját védelmi minisztériuma, mert a vezénylete alá tartozó dán katonák a kihallgatások során rosszul bántak az iraki foglyokkal. Senki sem vádolta ugyan Flach ezredest a rossz bánásmód kezdeményezésével, de mint vezénylő parancsnokot elmarasztalták a megfelelő ellenőrzés elmulasztásáért.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek