Jogi lépéseket tervez az Energia Klub
Amennyiben az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) nem hozza nyilvánosságra a Paksi Atomerőmű 2-es blokkjának újraindítását alátámasztó vizsgálatok eredményét, az Energia Klub több más társadalmi szervezettel együtt jogorvoslatért a bírósághoz fordul - közölte Ámon Ada, az Energia Klub ügyvezető elnöke sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
Dátum: 2004-08-10 12:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26164
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:03.618958, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Energia Klub, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), az E-misszió, a Greenpeace, a Habeas Corpus Munkacsoport, a Reflex, a Védegylet és a Zöld Fiatalok kedden formális kérelmet nyújt be az OAH felé, hogy a hivatal által kiadott újraindítási engedélyt alátámasztó vizsgálatok eredményeit.
A szervezetek elfogadhatatlannak tartják, hogy a hatóság üzleti érdekekre hivatkozva nem hozza nyilvánosságra a vizsgálatok eredményeit.
Schiffer András, a TASZ ügyvivője elmondta: "a Kárpát-mendence, mint ökológiai térség lakóinak joguk van ahhoz, hogy teljes körű információt kapjanak arról, hogy milyen kockázatokat rejt az újraindítás".
Emlékeztetett arra, hogy az erőmű üzleti titokra, illetve szerzői jogokra hivatkozva nem hozta nyilvánosságra az újraindítás biztonságosságát alátámasztó jelentéseket. Schiffer András szavai szerint egyebek mellett a környezetvédelmi, valamint az adatvédelmi törvény alapján azonban tájékoztatni kellene erről a lakosságot.
Hozzátette: elképzelhető, hogy a jelentés metodikája szerzői jog tárgyát képezi, erre azonban kevésbé kíváncsiak. "A konklúziót azonban semmilyen magánjogi trükközéssel nem lehet titkosítani" - jegyezte meg.
Jávor Benedek, a Védegylet szóvivője arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarországi szabályozások ugyan megfelelnek az európai uniós elvárásoknak, mégsem biztosítják megfelelően a lakosság biztonságát. "A veszélyes ipari tevékenységek végzése során a jelek szerint valami nem működik megfelelően" - vélekedett a szóvivő utalva az elmúlt időben bekövetkezett üzemi balesetekre.
Ámond Ada szavai szerint elfogadhatatlan az is, hogy a veszélyes ipari üzemek, a veszélyes hulladékok kezelése és a nukleáris energia előállítása során felmerülő kockázatokat a társadalomra terhelik, anélkül, hogy az részt vehetne a döntésekben, vagy akár tájékoztatást kapna a lehetséges veszélyekről.
A szervezetek szerint a rutinszerű hatósági eljárások helyébe az elővigyázatosság elvének gyakorlati alkalmazása, a tényleges ellenőrzés kell, hogy lépjen.
MTI - fideszfrakcio.hu