Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pincehelyen orvos hiányában megszűnt a sebészeti osztály

Hétfőtől orvos nélkül maradt a pincehelyi kórház sebészeti osztálya, ezért az intézményvezető megyei kórház főigazgatójának, és a fenntartó megyei közgyűlés elnökének sürgős megoldást kellett találni; a döntésről kedden sajtótájékoztatón számoltak be Szekszárdon.


Dátum: 2004-08-10 13:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26165
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:03.953351, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A sebészeti osztály vezető főorvosa nyugdíjba vonult, a két megbízásos jogviszonyban dolgozó szakorvos pedig felmondta a szerződését, jelenleg a fekvőbeteg ellátás szünetel - közölte Frankné Kovács Szilvia, a Tolna Megyei Önkormányzat közgyűlésének elnöke.

Tájékoztatása szerint a hetek óta tartó konzultáció eredményeként a megyei egészségbiztosító vezetője, az ÁNTSZ, valamint a megyei mentő főorvos bevonásával közös, kompromisszumos döntés született.

A sebészeti szakrendelés megtartásával, valamint az úgynevezett egynapos műtéti ellátás biztosításával a lakosság elvárásainak igyekeznek megfelelni a döntéshozók, a dolgozók foglalkoztatását pedig egy 20 ágyas idegrendszeri és mozgásszervi rehabilitációs osztály létrehozásával biztosítják - ismertette az elképzeléseket Muth Lajos, a megyei kórház főigazgatója.

Mint az a tájékoztatásból kiderült, az új osztály kialakításához a közgyűlésnek módosítania kell a kórház alapító okiratát. Az engedélyezési feltételek megteremtéséig átmenetileg egy 20 ágyas krónikus belgyógyászati osztály üzemel szeptembertől a pincehelyi kórházban.

A sürgősségi betegellátás javítása érdekében az Országos Mentőszolgálattal történt megállapodás értelmében a megyei közgyűlés félmillió forinttal támogatja Tamási térségében egy esetkocsi beállítását - tette hozzá a közgyűlés elnöke.

A kialakult helyzetben olyan döntést kellett hozni, amely messzemenően figyelembe veszi a betegek biztonságos ellátását, valamint a kórházi dolgozók munkahelyének megtartását - fűzte hozzá Frankné Kovács Szilvia.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek