Budapesti Búcsú
A Budapesti Búcsú június 28-án, a 10 éves Pesti Est programmagazin által szervezett koncertekkel veszi kezdetét.
Dátum: 2002-06-21 13:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2512
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:05.086540, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vidám nyárköszöntő események sorában ezúttal is a Vendégségben Budapesten program keretében mutatkoznak be a határon túli magyar fiatalok művészeti csoportjai. A műsoroknak a városligeti Kós Károly sétány ad helyszínt.
A hagyományoknak megfelelően hangversenyezik a Hősök terén a Budapesti Fesztiválzenekar. Az érdeklődők Dvorák: IX. szimfóniáját hallgathatják meg Fischer Iván vezényletével.
A Liget jazz színpadon az amerikai Ray Anderson harsonaművész és a Budapest Jazz Orchestra, a Balázs Elemér Group, a Ghymes és Hobo szórakoztatja majd a publikumot.
A Vajdahunyad vára szombaton és vasárnap reggeltől estig a Vár-játékok című programnak ad helyszínt. A fellépők között lesz például a BAB társulat, Pavel Vangeli marionett művész, az Aranyszamár Bábszínház, valamint az Alma Együttes.
A gyerekek "beiratkozhatnak" Mátyás király apródiskolájába és reneszánsz tánciskolába is.
Az óbudai Hajógyári Szigeten immár negyedszer lesz lovas juniális. Az ez évi kínálatok egyik különlegességének ígérkezik Kassai Lajos világhírű lovas íjász produkciója.
Latin fiestára és vasárnapi tánciskolába várják a közönséget és a résztvevőket a záró napon a Kós Károly sétányra.
Ugyanott mutatják be Várkonyi Mátyás Ifipark című beat musicaljének keresztmetszetét Bardóczy Attila rendezésében.
A Budapesti Búcsú az idén is a már Európa-szerte jegyzett Kapcsolat koncerttel zárul.
A Felvonulás térre évről évről több százezer vendéget vonzó szabadtéri koncert magyar közreműködői között lép színpadra az Old Boys, a Bon-Bon, a Zanzibár, valamint Váczi Eszter és Sub Bass Monster. Az esemény külföldi vendégei Dannii Minogue és Joe Cocker.