Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Népi iparművészek kiállítása Tamásiban

A Tolna megyei Sárköz népművészeti hagyományait őrző, abból gyökerező két népi iparművész, Fodorné László Mária szövő és Verseghy Ferenc fazekas népi iparművészek munkáiból nyílik kiállítás szerdán Tamásiban.


Dátum: 2004-08-10 13:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26166
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:04.290086, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Decsen született, ma is ott élő Fodorné László Mária népművész mesterektől sajátította el a szövőmesterség alapjait - mondta a kiállítás szervezője, Berkesné Imre Erika kedden az MTI-nek.

A népi iparművész címet 1977-ben nyerte el, rendszeresen zsűrizett szőtteseihez kizárólag eredeti anyagokat használ, pamutot, lent, kendert. A mostani kiállításra hagyományos sárközi - csíkmintás, csibeszemes, apró rózsás - szőttesekkel, abroszokkal, szalvétákkal, futókkal, kötényekkel érkezett.

Verseghy Ferenc a fazekasságot a Sárköz jelentős mesterétől, Tamás Lászlótól, a habán kerámia hazai megújítójától tanulta, 1973-ban nyerte el a népi iparművész címet, azóta több száz alkotását fogadta el a zsűri - mondta a szervező.

A kiállításon habán stílusú használati tárgyakkal, különböző ét- és italos készletekkel, kuglóf- és csirkesütőkkel szerepel.

A két termet megtöltő népművészeti kiállítás szeptember 5-ig, naponta 14-18 óra között várja a látogatókat.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek