Csak a labdán van bőr: Medgyessy kitüntetné a Nap-keltét
A Nap-kelte című műsor szerkesztőségét is javasolta Medgyessy Péter a legnagyobb állami ünnepen, augusztus 20-án kiosztandó állami kitüntetésre előterjesztettek listájára - értesült a Magyar Hírlap. Elismeréshez jutottak már a baloldali pártrendezvények törzsvendégei, a Heti hetes tagjai, az Újságíróklub tagjai és számos közismerten baloldali újságíró, például Bolgár György pornóregényíró és Mészáros Tamás. Most pedig a Nap-kelte lehet a soros. Igaz a mondás: csak a labdán van bőr.
Dátum: 2004-08-10 15:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26170
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:05.581646, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A köztársasági elnök ez évben is számos magasrangú kitüntetést ad át augusztus 20-án. A lap úgy tudja, a díjazottak listáján szerepel az idén fennállásának 15. évfordulóját ünneplő Nap-kelte szerkesztősége is. Mivel a névsor egyelőre nem nyilvános a Kormányszóvivői Iroda sajtóosztályán nem kívánták kommentálni a napilap értesülését. A Köztársasági Elnöki Hivatal Központi Titkárságának vezetője, Szentgyörgyi András azonban a Magyar Hírlapnak azt mondta, hogy az államfőhöz valóban érkezett kormányfői javaslat a Napkelte szerkesztőségének állami kitüntetésére, de Mádl Ferenc még nem tudott foglalkozni a javaslattal. Szentgyörgyi hozzátette azt is, hogy az elismerést nem augusztus 20-án nyújtanák át a Nap-kelte stábjának.
A Magyar Hírlap ezzel ellentétben úgy tudja, Medgyessy - aki személyesen ajánlotta a szerkesztőséget - azon van, hogy a kitüntetésre javasolt napkeltéseket mindenképpen ekkor jutalmazzák. Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) számos alkalommal hozott szankciót amiatt, mert a Nap-kelte megsértette a médiatörvényt (nem éppen a kormányoldal kárára - fideszfrakcio.hu).
Augusztus 20-án a Magyar Köztársaság Érdemrendjét a Nagykereszttel, a Középkeresztet a Csillagokkal, a Középkeresztet, a Tisztikeresztet, a Lovagkeresztet és a Magyar Köztársaság arany, ezüst és bronz érdemkeresztjeit nyújtják át. Az érdemrenddel kitüntett személyekre a miniszterelnök, míg az érdemkeresztek leendő birtokosaira a miniszterek tehetnek javaslatot. A jelölteket a kormány jóváhagyása után terjesztik az adományozó államfőhöz. Az érdemkeresztek odaítéléséről egy, a kancelláriaminiszter által vezetett grémium, a belügyi, a külügyi, a gazdasági, a kulturális, az oktatási és a honvédelmi tárca vezetőiből álló kitüntetési bizottság tesz ajánlást a kormányfőnek, aki felterjeszti a köztársasági elnöknek. A díjazottak pénzt nem kapnak a kitüntetéshez.
A listán szereplő személyek közül mind a kormányfő, mind az államfő elutasíthatja azt, aki szerinte mégsem érdemes a kitüntetésre. Erre 2002-ben volt legutoljára példa, ekkor Mádl Ferenc utasította el a miniszterelnök Horn Gyula kitüntesére vonatkozó javaslatát.
Emlékezetes, hogy a Medgyessy-kabinetet számos bírálat érte amiatt, hogy kormányzásának harmadik hónapjában saját klientúrájának osztogatta a legnagyobb állami kitüntetéseket. Így jutottak elismeréshez a baloldali pártrendezvények törzsvendégei, a Heti hetes tagjai, az Újságíróklub tagjai és számos közismerten baloldali újságíró, például Bolgár György és Mészáros Tamás. Most pedig a Nap-kelte lehet a soros.
Értesülésünk szerint Medgyessy döntésének hátterében az áll, hogy a Nap-keltét azért jutalmazná, mert a kormány tagjait olyan sokszor látták vendégül a reggeli műsorban. Gyárfás Tamás a Nap-kelte tulajdonos-producere lapunknak azt mondta, egyelőre nem értesült az elismerésről.
Herczeg Dóra, Magyar Hírlap - fideszfrakcio.hu