Dorog: civil szervezetek nyílt levele a környezetvédelmi miniszterhez
Érthetetlennek tartjuk, hogy egy olyan, nyilvánvalóan veszélyes üzem, mint a dorogi hulladék-égetőmű, hogyan kerülhette el, hogy ne veszélyes üzemnek minősítsék. Javasoljuk a rendelet módosítását oly módon, hogy a veszélyes üzem kategóriába a magyarországi hulladékégetők is bekerüljenek - áll abban a nyílt levélben, amelyet az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület kedden juttatott el Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszternek.
Dátum: 2004-08-10 15:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26175
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:07.213271, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MTI-nek is megküldött levél - amelyhez további 36 magyarországi civil szervezet is csatlakozott - leszögezi: aggasztónak tartjuk, hogy a havária során a sorozatos meghibásodásokon túl a szennyező cég a hatóságokat is jelentős késéssel értesítette, majd a hatóságok munkatársait nem engedte be azonnal az üzem területére.
Kitért arra, hogy az égetőmű ezen túlmenően olyan információkat tartott vissza, amelyek hiányában a hatóságok nem voltak tisztában azzal, hogy milyen szennyező anyag ellen is kell védekezniük. A hiányos információk miatt Esztergom városa csak jelentős késéssel tudta elrendelni az ivóvíz-tilalmat, így a lakosság több napon keresztül a szennyezett ivóvizet itta.
A levél emlékeztet rá, hogy a dorogi hulladék-égetőmű már több alkalommal veszélyeztette a környéken élők egészségét. Ezért javasolják, hogy mindaddig függesszék fel az üzem tevékenységét, míg egy teljes körű felülvizsgálatra sor nem kerül és a szükséges műszaki és szervezési intézkedések meg nem valósulnak.
Az aláírók azt kérték a minisztertől, hogy az érintett önkormányzatok és civil szervezetek minden közérdekű információhoz azonnal hozzáférhessenek, valósulhasson meg az égető civil kontrollja, továbbá, hogy történjen meg a szükséges jogszabályok módosítása és a hatósági ellenőrzések szigorítása annak érdekében, hogy a jövőben az ilyen esetek elkerülhetők legyenek.
MTI - fideszfrakcio.hu