Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyermekbénulás-mentessé vált Európa

Európát gyermekbénulás-mentessé nyilvánította az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amiről csütörtökön késő este döntött az illetékes szakmai bizottság - közölte Kecskeméti Edit, az ENSZ Gyermekalap (UNICEF) magyar bizottságának igazgatója pénteki budapesti sajtótájékoztatón.


Dátum: 2002-06-21 13:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2513
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:05.376029, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: a WHO és az UNICEF képviselői Koppenhágában jelentették be a budapesti tájékoztatóval egy időben, hogy Európában teljes egészében sikerült felszámolni a gyermekbénulást.

Kecskeméti Edit tájékoztatása szerint Észak-, Közép- és Dél-Amerika, valamint a Csendes-óceán nyugati medencéjénél fekvő országok után Európa a harmadik régió, amely mentessé vált a gyermekbénulást okozó polió vírus fertőzésétől.

Az igazgató utalt arra, hogy a WHO 1988-ban tűzte ki célul a gyermekbénulás teljes felszámolását, de az ezredfordulós eredeti határidőt nem sikerült teljesíteni.

Kecskeméti Edit szerint három megbetegedés-mentes év kell ahhoz, hogy a WHO legyőzöttnek nyilvánítsa a gyermekbénulást valamely régióban.

Budai József gyermekgyógyász, a Szent László Kórház szaktanácsadója elmondta: Magyarországon az utolsó hazai eredetű gyermekbénulásos megbetegedést 1969-ben jelentették.

A szakember hangsúlyozta: a gyermekbénulás megelőzésére továbbra is szükséges védőoltásban részesíteni az egy év alatti gyerekeket.

Budai József emlékeztetett arra, hogy Magyarországon 1954-ben, 1957-ben és 1959-ben okozott súlyos járványokat a gyermekbénulás vírusa.

Közlése szerint Magyarország a világ országai közül az elsők között vezette be az injekcióban beadható, elölt vírust tartalmazó Salk-vakcinát és 1959-ben a szájon keresztül beadható úgynevezett Sabin-vakcinát is, és azóta a gyermekek védőoltásban részesülnek.

Kapcsolódó elemek