Felépül vagy leépül a köztévé a pluszpénzek mellett?
A Magyar Televízió reorganizációs tervét szeptember közepéig kell az MTV Közalapítvány kuratóriumi elnöksége elé terjesztenie a közszolgálati médium menedzsmentjének - közölte a kuratórium elnöke a testület keddi ülése után az MTI érdeklődésére.
Dátum: 2004-08-10 16:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26178
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:08.131948, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Létszámról nem volt szó, a struktúráról is csak érintőlegesen" - mondta Czeglédi László, aki az MTI kérdésére csupán annyit árult el, hogy "irányokról beszéltek"; mint mondta, az új MTV-székház átadásáig "lesz egy átmeneti struktúra, egy változó struktúra".
Közlése szerint a kuratóriumi elnökség még e hónapban ismét foglalkozik a reorganizációs tervvel; "folyamatosan finomítjuk" azt - tette hozzá.
"Általában a terv azt jelenti, hogy nem minden biztos" - mondta az MTI azon kérdésére, hogyan készíthető el a dokumentum, ha nem ismeretesek jelenleg az MTV jövőbeni forrásai és feladatai.
Az ülés egyik, neve mellőzését kérve nyilatkozó résztvevője azt mondta az MTI-nek, hogy "több terv fog készülni", mivel a menedzsment jelenleg nem látja tisztán, milyen elvárások alapján és feltételek mellett kell működnie a jövőben az MTV-nek.
Egy másik, szintén név nélkül nyilatkozó jelenlévő úgy fogalmazott, "különböző változatok készülnek, amelyek elég nagy hibaszázalékkal dolgoznak", köztük olyannal is, amely "minimumprogramot", azaz csupán a médiatörvényben előírt szolgáltatások nyújtását jelentené.
Rudi Zoltán múlt csütörtökön beszélt arról az MTI-nek, hogy szeptember közepéig elegendőek az MTV jelenleg rendelkezésre álló anyagi forrásai az intézmény kiadásainak finanszírozására, így akár a műsoridő csökkentése is szóba kerülhet.
"Mindenképpen fogunk műsort csinálni: hogyha kevés pénzünk lesz, akkor kicsike műsor lesz, ha rendesen leszünk finanszírozva, akkor érdekesebb és színvonalasabb műsor lesz" - mondta akkor. Közlése szerint "szükségstruktúra" esetén az adásidő is kevesebb lenne, "és értelemszerűen mind a belső, mind a külső gyártású műsorok közül sok nem indul újra vagy el".
Az MTV menedzsmentjének több tagja már az év első felében úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy takarékossági intézkedései ellenére még az idén további állami tőkejuttatásra lesz szüksége a közszolgálati televíziónak. Korábbi hírek szerint csak az Országgyűlés által felosztott tőkejuttatásból az intézményre eső 4,8 milliárd forint mentette meg néhány hónapja az MTV-t a fizetésképtelenségtől.
MTI - fideszfrakcio.hu