Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Baumag: megválasztották a hitelezői választmányt

A csődtörvényben megjelölt törvényes határidőig bejelentkező 5.527 Baumag hitelező (károsult) közül csaknem 2.200 volt jelen, illetve képviseltette magát kedden a Kisstadionban, ahol megválasztották a háromtagú hitelezői választmányt.


Dátum: 2004-08-10 16:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26180
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:08.751079, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Wortmann György, a Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet (BSFSZ) felszámolója bejelentette: a csődtörvényben rögzített 40 napos határidő alatt 5.527 hitelező 19 milliárd forintos hitelezői igényt jelentett be, 40 napon túl további 500 ügyfél több mint 1 milliárdot.

Korábbi közlése szerint a Baumag károsultak teljes létszáma közel 12.400, az általuk befizetett összeg megközelíti a 20 milliárdot, amelyhez hozamként további 20 milliárdot követelnek. A felszámolóbiztos álláspontja szerint a befektetőknek vissza kell fizetni azt az összeget, amelyet a Baumagnak az eredeti szerződés idején ténylegesen befizettek üzletrész vásárlás jogcímen.

"Összességében az eddig bejelentett 20,1 milliárd forint hitelezői igény átlagosan több, mint 80 százalékát fogadtam el tőkekövetelésként" - mondta Wortmann György. Magyarázatként a felszámolóbiztos elmondta: érvénytelennek tekinti a szövetkezeti üzletrészekre vonatkozó "kölcsönszerződéseket", azaz azokat semmisnek nyilvánítja, tehát az eredeti állapotot kell visszaállítani.

Mivel a hitelezői igények fedezete jelenleg a volt szövetkezeti elnök Balázs László által ellenőrzött több Baumag-cég - Baumag Holding, Agenda-H, Baumag Vezetési és Tanácsadó Kft. - tulajdonában van, így ezek csak polgári peres eljárásban szerezhetők vissza - közölte Wortmann György. Hozzátette: megtámadták azokat a fedezetelvonó szerződéseket, amelyeket a szövetkezet április 28-i felszámolása előtti egy évben kötött.

Wortmann György a felszámolási vagyon biztosítása érdekében büntetőjogi lépéseket is tett, hogy a meghozandó bírósági ítéletek előtt a rendőrség illetve az ügyészség zárolja a Baumag-cégcsoport vagyonát.

A felszámolóbiztos 24 milliárd forint összegű követelést jelentett be a Baumag cégcsoporttal szemben olyan ügyletek miatt, amelyeknek nem volt valós gazdasági tartalma, miközben az ügyletek révén a vagyont "kimentették" a felszámolás alá került szövetkezetből.

A Kisstadionban kedden többszöri sikertelen szavazás után sikerült megegyezniük a BSFSZ különböző érdekcsoportjainak, így az 1.200 jelenlévő illetve 1.000 képviselettel rendelkező szavazó 2.033 voksával megválasztotta a háromtagú hitelezői választmányt: Bakó Jánost, Gyanus Ferencnét és Patyi Istvánt.

A hitelezői választmány képviseli a hitelezők érdekeit, képviseli őket a bíróság előtt, kapcsolatot tart a felszámolóval és informálja a károsultakat a felszámolási eljárás állapotáról.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek