Azonosították a Szász Károlyt megverő másik férfit is
A rendőrség azonosította a PSZÁF elnök elleni támadás második gyanúsítottját is - közölte lapértesülésekre hivatkozva a Magyar Rádió. Az MTI információja szerint tagadja a nagykanizsai férfi Szász Károly megverését.
Dátum: 2004-08-11 09:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26191
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:12.233829, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Szász Károlyt ténylegesen ütlegelő, erős testalkatú férfitől már DNS mintát is vettek.
Ismeretes, hogy feltételezett segítőjét, a kerékpárjával Szász autóját feltartóztató 36 éves N.Tibort tegnap gyanúsítottként hallgatták ki.
Tagadja a nagykanizsai férfi Szász Károly megverését
Tagadja a Szász Károly megverésében való részvételét a súlyos testi sértéssel meggyanúsított nagykanizsai férfi - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel. Ügyvédje jelenlétében hallgattuk ki kedden délután azt a 36 éves nagykanizsai férfit, akit azzal gyanúsít a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), hogy részt vett Szász Károly megverésében.
A férfi vallomásában tagadta, hogy ő verte volna meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) volt elnökét tavaly júniusban - mondta a BRFK szóvivője, Kozák László alezredes.
A budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese, Tóth Gábor ezredes kedden tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy egy más bűncselekmény miatt előzetes letartóztatásban lévő férfit gyanúsítanak a Szász Károly sérelmére elkövetett súlyos testi sértéssel. A PSZÁF elnökét tavaly június 16-án kerékpárbalesetet színlelve állították meg, majd két férfi megverte, és az elnök nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Szász Károly tavaly júniusi megverését követően, a betegágyán egy akkor készülő felügyeleti határozattal hozta összefüggésbe a személye elleni támadást. A PSZÁF a Pannonplast-papírok megszerzésének visszásságairól készített jelentést, amelyben közpénzek felhasználását is valószínűsítették, és amelyet Szász Károly megverése utáni napon tettek közzé. A Pannonplast-ügy PSZÁF-vizsgálatakor derült ki, hogy Kulcsár Attila, a K and H Equities befektetési tanácsadója külön ügyfélkörrel rendelkezett.
Utóbb Kulcsár Attilát különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztással és más bűncselekményekkel is meggyanúsították.
Tóth Gábor tájékoztatása szerint hétfői meggyanúsításakor a nagykanizsai férfi elé tárták azt a szakértői véleményt, amely kétséget kizáróan megállapítja, hogy DNS-profilja megegyezik azzal, amit a megverés helyszínén hagyott kerékpáron találtak. A DNS-profil az örökítő anyag adott szakaszainak az a mintázata, amely az egyént jellemzi.
A 36 éves gyanúsított híváslistájának ellenőrzésekor kiderült, hogy rendszeres telefonkapcsolatot tartott Kulcsár Attilával, a K and H Equities volt brókerével.
Kozák László alezredes az MTI érdeklődésére elmondta: a gyanúsított beszámolt róla, hogy tavaly Budapesten járt, és egy kerékpárbolt előtt látta meg a később a bűntett helyszínén talált biciklit, amit kipróbált, de mivel nem tetszett neki, így visszavitte a boltba.
"Védekezése szerint így kerülhetett a DNS-e a kerékpárra" - mondta a szóvivő. Hozzátette: a gyanúsított nem tudta megmondani, mikor és hol történhetett az eset.
A Magyar Hírlap információjáról, hogy már tudja a rendőrség, ki a másik elkövető, és már DNS-mintát is szereztek "az erős testalkatú férfitől", az alezredes kijelentette: az ügyben jelenleg egy gyanúsított van, de hozzátette: ha érdemi változás történik, beszámolnak róla.
Forrás: MTI
fideszfrakcio.hu