A kormány az iraki magyar katonai jelenlét meghosszabbítását tervezi
Az iraki misszió meghosszabbításáról szóló javaslatot még az ősszel beterjesztheti a Honvédelmi Minisztérium - mondta a tárca politikai államtitkárának korábbi nyilatkozatát megerősítve Bocskai István kommunikációs főigazgató-helyettes az MTI-nek szerdán.
Dátum: 2004-08-11 15:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26200
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:15.071810, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bocskai István rámutatott: "ez csak szeptemberben válik aktuálissá. Addig azonban a tárcának széles körű egyeztetéseket kell lefolytatnia, és éppen ezt zavarhatná meg, ha idejekorán exponálnánk a kérdést a nyilvánosság előtt." A főigazgató-helyettes kifejtette: a küldetés meghosszabbítása függ többek között attól, hogy érkezik-e felkérés az iraki kormánytól és a szövetségesektől, illetve hogy az iraki helyzet ezt igényli-e egyáltalán. "A hosszabbításra irányuló javaslat beterjesztésekor mindenképpen figyelembe kell vennünk azt, hogy az új iraki kormány, illetve szövetségeseink, elsősorban a lengyelek megfogalmaznak-e ilyen igényt, illetve hogy az ottani helyzet indokolja-e" - magyarázta Bocskai István. A főigazgató-helyettes ugyanakkor rámutatott arra is, hogy a katonák felkészítése csak folyamatosan történhet. A politikai döntés várhatóan késő őszi megszületésekor már késő lenne hozzákezdeni a következő váltás kiképzéséhez. Azt hamarabb el kell kezdeni. Ezen túlmenően a magyar félnek világos elképzelésekkel kell rendelkezni az úgynevezett előgeneráló konferencián, ahol az iraki békefenntartás szükségleteit, illetve az abban részt vevő országok lehetőségeit, felajánlásait koordinálják - tette hozzá Bocskai István.
A kommunikációs főigazgató-helyettes úgy vélekedett: amennyiben a helyzet szükségessé teszi, októberben a kormány elé kerülhet az iraki küldetés meghosszabbítását célzó javaslat. A Honvédelmi Minisztérium jelenleg az éppen zajló váltásra koncentrál. "Szeretnénk, ha az zavartalanul történne meg" - tette hozzá Bocskai István.
Iváncsik Imre, a tárca politikai államtitkára az iraki magyar katonai kontingens váltásának búcsúztatásán Kaposváron a napokban arról beszélt, hogy "a nemzetközi jelenlét Irakban mindenképpen hosszú távon indokolt".
Az iraki magyar katonai kontingens mandátuma ez év végén jár le. A Magyar Nemzet szerdán Bocskai Istvánra hivatkozva azt írta, hogy a minisztérium várhatóan egy év hosszabbítást kér. Ezzel kapcsolatban a kommunikációs főigazgató-helyettes az MTI-nek megjegyezte: a hosszabbítás időtartama is az egyeztetésektől függ. Az iraki magyar kontingens mandátumának meghosszabbításáról szóló országgyűlési határozat elfogadásához kétharmados támogatás szükséges.
MTI - fideszfrakcio.hu