Az iraki harcok ellenére augusztus 15-én összeül a nemzeti konferencia
A biztonsági helyzet ellenére augusztus közepén megkezdi tanácskozását az iraki nemzeti konferencia - közölte szerdán Bagdadban Faud Masszum, a tanácskozást előkészítő bizottság elnöke. A nemzeti konferencia augusztus 15-én kezdődik Bagdadban, és három napig tart a biztonsági helyzet ellenére - mondta az iraki illetékes.
Dátum: 2004-08-11 18:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26206
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:16.995368, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ország középső részén lévő Nedzsefben hatodik napja heves harcok folynak Muktada asz-Szadr szélsőséges síita hitszónok fegyveresei és az amerikai erők, valamint az iraki biztonsági erők között. Összecsapások vannak az ország déli körzeteiben is.
- A tanácskozásnak 1000 helyett 1200 résztvevője lesz, mivel sokan akarnak részt venni - tette hozzá.
Az Irak jövőjét nagyban meghatározó nemzeti konferenciának július 31-én kellett volna megkezdődnie, de az ENSZ főtitkárának kérésére az utolsó pillanatban két héttel elhalasztották a tanácskozást.
Kofi Annan levélben kérte a halasztást az előkészítő bizottságtól, mondván "egyes iraki politikai erők megerősítették, hogy nem akarnak részt venni a folyamatban, és időt kért a meggyőzésükre". A szervezők azzal a feltétellel egyeztek bele a halasztásba, hogy az ENSZ magas rangú küldöttel képviselteti magát a konferencián.
A konferencia megválasztja majd a száz tagú Nemzeti Tanácsot, amely felügyeli az átmeneti kormány tevékenységét a jövő évre tervezett választásokig, illetve elfogadja a 2005-re szóló költségvetést.
MTI - fideszfrakcio.hu