Gyurcsány hattyúdala
Gyurcsány Ferenc hattyúdalával ismét a látványpolitizálás színterére lépett - mondta Szijjártó Péter (Fidesz) a kormány szerdai ülését követő tájékoztatón elhangzottakra reagálva az MTI-nek. Miközben a sportminiszter több tízezer fiatal táboroztatásáról beszél, addig az ifjúsági szervezetek az előfinanszírozás keretében még meg sem kapták a nyári táboroztatásra szánt pénzeket, még szerződést sem kötöttek rájuk.
Dátum: 2004-08-11 18:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26207
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:17.303400, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Így könnyen előfordulhat, hogy az ifjúsági szervezetek télen sítáborokat lesznek kénytelenek szervezni a Balaton mellett - fogalmazott Szijjártó Péter.
Azt is érdekes momentumnak nevezte, hogy Gyurcsány Ferenc a nyári táboroztatásról beszél három héttel az iskolakezdés előtt.
Szász eltávolításának politikai oka volt
A pénzügyi tárgyú törvények módosításával kapcsolatban, amely szerint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) feladatköre kibővülne a hitelintézeti, befektetési és biztosítási feladatokkal is foglalkozó pénzügyi konglomerátumok ellenőrzésével, Szijjártó Péter azt mondta: az előterjesztéssel a kormány beismerte, hogy alaptalanul vádolta a Baumag-ügyben a PSZÁF-ot és annak volt elnökét, Szász Károlyt. Szerinte a módosítás egyértelműen jelzi, hogy Szász Károlyt nem szakmai, hanem politikai indokok alapján távolították el.
MTI - fideszfrakcio.hu