Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

ENSZ-misszió: egy évvel tovább Irakban

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai szerdán megállapodtak annak a határozatnak a szövegében, amely egy évvel meghosszabbítja a világszervezet iraki missziójának mandátumát.


Dátum: 2004-08-12 08:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26219
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:20.995379, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A BT csütörtökön szavaz magáról a határozatról, amely szerint "az ENSZ-nek kell a fő segítséget megadnia az iraki népnek és az ideiglenes bagdadi kormánynak abban, hogy létrehozzák a (2005-ben) demokratikusan megválasztandó kormány intézményeit". A határozat szerint a mandátumot egy év múlva felül kell vizsgálnia a BT-nek, vagy előbb, ha az iraki kormány kéri.

Kofi Annan főtitkár a BT számára írt, és pénteken nyilvánosságra hozott jelentésében megállapította: Az ENSZ az iraki lázadók egyik fő célpontja marad a belátható jövőben az arab országban, ezért nagyon kis számúra kell korlátozni a világszervezet ottani képviseletét, ami behatárolja annak cselekvési lehetőségét is. A jelentés az ENSZ-nek a tavaly december óta eltelt időben végzett iraki tevékenységéről számol be. Annan ezt úgy időzítette, hogy elkészüljön, mielőtt a pakisztáni Asraf Dzsehangir Kazi, az újonnan kinevezett misszióvezető elutazik Irakba. A misszióvezető a héten foglalja el állomáshelyét.

A ENSZ-nek tavaly október óta nincs hivatalos iraki képviselete. Augusztus 19-én lesz egy éve, hogy lázadók pokolgépes merényletet követtek el a világszervezet bagdadi székhelye ellen, amelyben huszonketten veszítették életüket, között az ENSZ-főtitkár különmegbízottja, Sergio Vieira de Mello is.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek