Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megszorítás helyett beszorítás: a politikai tanácsadók maradnak

Hiába az újabb tervezett kormányzati megszorítások, ezek sokak szerint újra elkerülik a minisztériumi politikai tanácsadókat. A havi 259 ezer és 480 ezer forint közötti illetménnyel dolgozó tanácsadók száma a Népszabadság szerint jóval meghaladja a törvényben megszabottat.


Dátum: 2004-08-12 09:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26223
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:22.330521, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem kizárt, hogy megint csak érinthetetlenek maradnak a miniszteri kabinetek politikai tanácsadói, a kormányzati megszorításokkal járó várható létszámleépítések ellenére - írja a Népszabadság. A minisztériumoknak augusztus végéig kell elkészíteniük jövő évi költségvetési tervezetüket, aminek során a működési költségek öt százalékpontos csökkentésével kell számolniuk, ami újabb karcsúsítást jelent.

Nem a tanácsadókon spórolnak

Sokan úgy vélik, hogy a miniszteri kabinetekhez kapcsolódó politikai tanácsadók száma ezúttal sem változik, ahogy a legutóbbi elbocsátási hullám is elkerülte a főtisztviselői és a politikai tanácsadói kört. Mások azonban azt sejtetik, hogy a rendszer tisztábbá tételére a koalíció mindkét pártjában megvan a szándék - írja a Népszabadság.

A politikai tanácsadók minimum havi 259 ezer forintot, a főtanácsadók maximum 480 ezer forintot kaphatnak. Jelenleg 85 politikai tanácsadója van a kormánynak, az előző kabinetnek 109 volt a kancellária listája szerint. Csakhogy most sok tanácsadó nem a tárcák törzsállományához tartozik, így összességében 10-15 százalékkal emelkedett a számuk az utóbbi két évben.

A törvény szerint a politikai tanácsadók száma kevesebb kell legyen, mint a közigazgatási szervekben foglalkoztatott köztisztviselők létszámának öt százaléka, ám a lap információi szerint ennél lényegesen többen vannak. A statisztikát csak az javítja, hogy a Pénzügyminisztériumban nem alkalmaznak politikai tanácsadókat, a munkaügyi tárcánál pedig 12 helyett csak hatan vannak. A legtöbb - huszonegy - politikai tanácsadót és főtanácsadót a Miniszterelnöki Hivatal foglalkoztatja.

Népszabadság - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek