Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kapkodás és bizonytalanság a felsőoktatás átalakításában

A kormány augusztus 11-én elfogadta "a többciklusú, lineáris felsőoktatási képzési szerkezet bevezetésének egyes szabályairól és az első képzési ciklus indításának feltételeiről" című kormányrendeletet, amellyel - a felsőoktatási törvényt kikerülve - érdemben módosítja a magyar felsőoktatás rendszerét. A kormányszóvivői tájékoztatón a kormányrendelet elfogadásának tényét sem ismertették.


Dátum: 2004-08-12 11:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26227
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:23.540364, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ez egyaránt jelezheti Medgyessy Péter tökéletes közönyét a magyar felsőoktatás és szellemi élet iránt, de jelezheti azt is, hogy nem kívánnak nagy nyilvánosságot adni ennek, az alkotmányosság kereteit feszegető kormányrendeletnek.

Elfogadhatatlannak és szégyenletesnek tartjuk, hogy a magyar felsőoktatás fontos kérdéseit nem nyílt parlamenti vitában elfogadott törvénnyel, hanem egy majdnem titokban meghozott kormányrendelettel szabályozzanak.

Az Oktatási Minisztériumnak több mint két év sem volt elegendő arra, hogy a Bolognai Nyilatkozatban szereplő megállapodásokat tartalmazó törvénymódosítást benyújtsa. A késlekedés nyilvánvaló oka, hogy a minisztérium ezeket összekapcsolja a magyar felsőoktatás indokolatlan és elfogadhatatlan átalakításának szabaddemokrata tervével, amelyet a koalíciós partnerük sem mindenben támogat. A magyar felsőoktatás vezetőit pedig a legkülönbözőbb - a pártállami módszerekre emlékeztető - eszközökkel próbálják kényszeríteni a törvényjavaslat támogatására.

A kormányrendelet a felsőoktatás képzési rendszerét teljesen átalakítja, azaz módosítja a felsőoktatási törvényt, de anélkül vezeti be az alapképzést, hogy szabályozná a képzés második ciklusát. Ennek következtében a felsőoktatásban jogbizonytalanság és zűrzavar jön létre, mindaddig, amíg a Parlament el nem fogadja a felsőoktatási törvény módosítását, amelynek elképzeléseivel még a szocialista képviselők egy része sem ért egyet.

A kormányrendelet azonban nem csupán az eddigi cselekvésképtelenséget akarja úgy palástolni, hogy a törvény parlamenti vitáját megspórolva néhány "szakértő" ötletei alapján összecsap egy kormányrendeletet, hanem kész helyzetet kíván teremteni a felsőoktatási törvény - most azt mondják őszi - vitája előtt.

Az Oktatási Minisztérium eljárását elfogadhatatlannak tartjuk, és felszólítjuk a kormányt, hogy a jogbizonytalanságot a lehető legrövidebb időn belül szüntesse meg, és olyan felsőoktatási törvénymódosítást nyújtson be a Parlamenthez, amelyet a parlamenti pártok mindegyike támogat.

Pálinkás József

A Fidesz Kulturális Tagozatának elnöke

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek