Tömeges óvoda- és iskolabezárásokat tervez a kormány
A Fidesz birtokába jutott a Pénzügyminisztérium és a Belügyminisztérium 13601-es előterjesztése. Tömeges óvoda- és iskolabezárás lehet az eredménye annak, ha a kormány elfogadja az előterjesztést - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Dátum: 2004-08-12 12:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26232
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:25.186189, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Pénzügyminisztérium és a Belügyminisztérium előterjesztése az önkormányzati finanszírozás megújítása kapcsán megszorításokkal kikényszerített erőszakos körzetesítést tervez. Az intézkedés 350 ezer gyereket és több mint 3.800 intézményt érintene. A Fidesz kíváncsi arra, hogy a kormány tárgyalta-e már ezt a előterjesztést és mi a véleménye róla - mondta Pokorni Zoltán. A Fidesz az ügyben a nyílt párbeszédhez ragaszkodik - tette hozzá.
A koncepció folyamatosan az önkormányzati társulások ösztönzéséről beszél, valójában azonban a társulásból kimaradókat a normatívák csökkentésével és az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe kerülő önkormányzatok támogatásából való kizárással büntetné - közölte Pokorni Zoltán.
Az előterjesztés jelentős pedagógus túlfoglalkoztatásról szól és felveti a létszámcsökkentés szükségességét - mondta. Az anyagban az előterjesztők elsőként például azt javasolják, hogy szüntessék meg az iskolákban a szabadidő-szervező, könyvtáros beosztásokat. Azt is felvetik, hogy át lehetne térni a pedagógusok állami foglalkoztatására, a "pedagógusvezénylés", a vándoroltatás rendszerének bevetésére - közölte a politikus.
Pokorni Zoltán rámutatott: a Fidesz számításai szerint az iskolai és óvodai csoportlétszámok új meghatározása, mely rögzíti, hogy hány fős létszámtól szabad osztályt, illetve csoportot indítani, mintegy 400 óvodában közel 21 ezer gyermeket, az iskolákban 22 ezer osztályt és 370 ezer gyermeket érintene.
Szita Károly, Kaposvár polgármestere közölte, hogy ha az előterjesztésből valóság lesz, akkor tömegesen lesznek olyan önkormányzatok, amelyek még a jelenleginél is kedvezőtlenebb helyzetbe kerülnének. Alkotmányossági aggályokat is felvet, hogy a társuló önkormányzatok gazdálkodását feles törvényben szabályoznák, miközben az önkormányzatok működését kétharmados jogszabály rendezi - szögezte le a Fidesz önkormányzati tagozatának vezetője.
MTI - fideszfrakcio.hu