A mór mehet? - a Kehi élére bukhat titokügyi Tóth András
A miniszterelnök meneszti Tóth Andrást, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő államtitkárt - értesült a Népszabadság. A napilap úgy tudja, hogy az államtitkár menesztése összefüggésben van a szakszolgálatoknál nemrégiben végrehajtott személycserékkel, de egyelőre szocialista körökben is tanácstalanul állnak a döntés előtt.
Dátum: 2004-08-12 13:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26233
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:25.496314, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A népszabadság információi szerint Tóth András várhatóan a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vezetője lesz. A leváltást minden bizonnyal a kormányátalakítással egy időben jelenti majd be a miniszterelnök.
Tóth András több alkalommal is emlékezetes szerepet játszott a brókerbotrányban. Titokügyi munkáját még kormányváltás előtt a Bánk bán című film "kettős könyvelésének" rágalmával is megalapozta, melyet a független magyar bíróság már a kormányváltást követően megalapozatlannak ítélt. A mór megtette kötelességét...
Népszabadság - fideszfrakcio.hu