Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A pakisztáni hatóságok bíznak Oszama bin Laden elfogásában

Közelebb jutottak Oszama bin Laden elfogásához a pakisztáni hatóságok az al-Kaida terrorszervezet több tagjának közelmúltbeli letartóztatásával, jelentette ki a pakisztáni belügyminiszter csütörtökön egy televíziós interjúban.


Dátum: 2004-08-12 19:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26243
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:28.576534, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Új értesüléseket szereztünk, és minden jelentős al-Kaida-tag elfogása közelebb visz minket a célhoz" - mondta Szajed Fejszál Hajat a dubaji székhelyű al-Arabíja televíziónak. Ez a cél pedig - mint a miniszter kifejtette - nem csupán Oszama bin Laden és helyettese, Ajman az-Zavahiri elfogása, de az egész al-Kaida hálózat felszámolása és segítőinek elfogása. A miniszter azt is közölte, hogy a pakisztáni biztonsági szerveknek sikerült beépülniük a terrorista szervezetbe.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek