Somogyban is terjed a Wekler-szindróma
Megközelítően 87 millió forint fejlesztési pénzhez jutott pályázat útján Csákabonyi Nárcisz, Csákabonyi Balázs MSZP-s képviselő lánya egy Somogyváron épülő ásványvíz- és üdítőital-gyártó üzem építéséhez - közölte tegnap Ágoston Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés Fidesz-frakciójának tagja.
Dátum: 2004-08-13 09:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26247
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:29.816957, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Somogyvár Magasépszer Kft.-jének telephelyéhez a kikiáltási összeg feléért jutott hozzá a Csákabonyi Nárcisz és olasz férje tulajdonában lévő Eastar Kft., amelyet a megvásárlás után a vevők azonnal bérbe adtak a Fonte-Viva Kft.-nek - mondta el Ágoston Gábor. Hozzátette, ez utóbbi gazdasági társaság tulajdonosa szintén Csákabonyi Nárcisz és férje, továbbá férjének olasz testvére. A bérbe adók úgy tervezték, hogy az ásványvíz gyártását ez utóbbi kft. végzi majd. Közölte: a Fonte-Viva Kft. a szocialista többségű Somogy Megyei Területfejlesztési Tanácstól pályázat útján 68,7 millió forint, a hasonló politikai öszszetételű dél-dunántúli tanácstól pedig 18 millió forint, egy összegben kifizetett támogatást kapott. Szerinte Somogyban is felütötte a fejét a "Wekler-szindróma": egy szocialista képviselő családtagja is jelentős támogatáshoz jutott közpénzekből.
- Nem tehetek arról, hogy a lányomat is Csákabonyinak hívják. Úgy látom, hogy politikailag felértékelődtem, és a Fidesz most engem akar levadászni - fogalmazott a szocialista politikus. Csákabonyi Nárcisz a Magyar Nemzet kérdésére leszögezte, egyetemista korában is mindent apai közreműködés nélkül, a saját erejéből ért el, és a vállalkozásaihoz sem igényelte a családja segítséget. Elmondása szerint a somogyvári beruházáshoz férje jelentős családi magántőkéjére és tizennyolc százalékos bankkölcsönre is szükség volt.
mno.hu - fideszfrakcio.hu