Rakétatámadás az amerikai különleges erők ellen
Rakéta csapódott be az amerikai különleges erők közelében Afganisztán déli részén nem sokkal azután, hogy brit csapatok nagymennyiségű, feltételezhetően az al-Kaida terrorszervezet és a tálibok korábbi tulajdonát képező fegyvereket foglaltak le.
Dátum: 2002-06-24 11:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2521
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:36:07.903785, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az amerikai katonai szóvivő hétfői bejelentése szerint a Koszt városa közelében történt támadásnak nem voltak áldozatai, sem sebesültjei. A katonák a környéken próbálták felkutatni a helyet, ahonnan a támadás kiindult, de nem találták.
A jelentésből nem derült ki, hogy pontosan mikor hajtották végre a támadást, csupán az valószínű, hogy a fegyverrejtekhely szombati felfedezése után történt.
A terrorellenes koalíció egységei heteken keresztül kutattak a Pakisztánnal határos vidéken az al-Kaida harcosai és a tálibok után. Csupán néhány harcost találtak, viszont több fegyverlerakatot is felfedeztek.