Csángó fesztivál Jászberényben
Megkezdődött a csángó fesztivál Jászberényben; a pénteki nyitónapon a Ghymes együttes adott koncertet, majd "A kor falára" címmel a Jászság Népi Együttes és a Csík zenekar közös táncszínházi produkcióját láthatta a közönség.
Dátum: 2004-08-14 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26269
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:36.772987, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A látványos programokkal tűzdelt fesztivált 1991 óta megrendezik meg a Jászság fővárosában, hogy a Kárpát-medencében élő kisebbségek, etnikai csoportok néphagyományait bemutassák.
A mostani, augusztus 19-ig tartó, sorrendben 14. rendezvényt a kulturális tárca és Nemzeti Kulturális Alapprogram összesen 6,5 millió forinttal támogatta.
A fesztiválra legtöbben Erdélyből érkeztek, a gyimesi, moldvai csángók mellett hagyományőrző zenekarok, táncegyüttesek.
A szombati folytatásban hagyományosan elsőként Hodorog Luca moldvai csángó énekes emlékére tartanak szentmisét. Az idős asszony az első, 1991-es csángó fesztiválon Jászberényben hunyt el, és kérésére a városban helyezték örök nyugalomra.
Még aznap a hagyományőrzők gálaműsorára várják a nézőket. A csángók fellépése mellett a Kárpát-medence kisebbségei és magyar csoportok is bemutatkoznak.
MTI - fideszfrakcio.hu