Korlátozások nélkül utazhatnak a magyarok Romániába
A román határmegbízott tájékoztatása szerint nem változtak a Romániába beutazó magyarokra vonatkozó szabályok, így az oda indulóknak sem pénzt nem kell bemutatniuk, sem igazolniuk nem kell kiutazásuk célját - mondta a határőrség szóvivője szombaton az MTI-nek.
Dátum: 2004-08-14 11:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26271
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:37.363705, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A múlt héten néhány magyar állampolgárt visszafordítottak a román határállomásokról miután nem rendelkeztek 500 euróval - emlékeztetett Orodán Sándor.
"Az eseményt követően a határőrség indoklást kért a román féltől, ám a válasz csak annyi volt, hogy nem változtak a magyar állampolgárok beutazására vonatkozó román szabályok" - mondta.
A határőrség ezt követően a konkrét beutazási feltételek ismertetését kérte a román féltől.
"Második tájékoztatásában a román határmegbízott megerősítette, hogy a magyar beutazóknak pénzügyi fedezettel nem kell rendelkezniük, és az utazásuk célját sem kell dokumentummal igazolniuk, tehát továbbra is korlátozás nélkül utazhatnak Romániába" - közölte Orodán Sándor.
A szóvivő elmondta, hogy a román fél indoklása szerint a visszafordított magyarok esete "elszigetelt" volt és "félreértelmezésen alapult".
"Már 2001 decembere óta érvényes az a szabály, amely szerint éppen az uniós országokba induló román kiutazó állampolgároknak kell legalább 500 euróval rendelkezniük" - mondta.
Orodán Sándor közölte: amennyiben magyar állampolgártól a román határon a fedezet bemutatását követelnék, a kiutazó hivatkozzon a hivatalos román válaszra, visszafordítása esetén pedig forduljon panasszal a magyar határőrökhöz.
"Konkrét esetben a 06-80-212-223-as számot hívhatják panaszukkal az utazók" - fűzte hozzá Orodán Sándor, megerősítve, hogy a magyar tájékoztatáskérés óta több "félreértésen alapuló" eset nem történt.
MTI - fideszfrakcio.hu