Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Végigsöpört Kubán a Charley ciklon

Végigsöpört Kuba szigetén péntekre virradóra a Charley ciklon, amely előbb a szigetország déli vidékein csapott le, majd egy órával később Havannában pusztított. A szélvihar az első jelentések szerint három ember halálát okozta a kubai főváros környékén, Havannában pedig négy ember sebesült meg. Közülük egyiküknek súlyos az állapota.


Dátum: 2004-08-14 11:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26272
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:37.700778, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az óránként 165 kilométeres sebességel száguldó szélvihar - mely helyenként az óránkénti 200 kilométeres sebességet is elérte - jelentős anyagi károkat okozott. A ciklon több ezer fát csavart ki tövestől, hatvan ház omlott össze, közel hatszáz megrongálódott.

Havanna legtöbb kerületében elszakadtak az elektromos és telefonkábelek, a kubai főváros nagy része gáz és villanyáram nélkül maradt.

A kubai meteorológiai intézet közlése szerint a tenger szintje rövid időre öt méterrel emelkedett Havanna és Matanzas tartományok déli partjainál. A polgári védelem több mint 215 ezer embert telepített ki a vihar elől az ország nyugati részéről, köztük turistákat. Elővigyázatosságból Cayo Largo del Sur turistaszigetről a vihar előtt 1300 külföldi nyaralót szállítottak Varadero világhírű fürdőhelyre. A 2,2 millió lélekszámú fővárosban a lakosok bezárkóztak otthonaikba, a tengerpartra néző szállodák többségét kiürítették.

A károkat mérsékelte, hogy a ciklont nem kísérték az ilyenkor szokásos felhőszakadások, csupán kisebb esőzések voltak. A vihar néhány órával később elhagyta Kubát és az Egyesült Államok déli partjai, Florida állam felé vette útját.

A Charley érkezése miatt a kubai televízióban megjelent Fidel Castro kubai párt- és állami vezető is, aki az országos meteorológiai intézet vezetőjének tájékoztatója után 75 perces beszédet mondott.

A Charley ámokfutását figyeli a Föld körül majd 400 kilométerre keringő Nemzetközi Űrállomáson dolgozó és jelenleg egy újabb Progressz orosz teherűrhajó kikötésére készülő két űrhajós, az amerikai Michael Fincke és az orosz Gennagyij Padalka is. A Moszkva melletti Koroljovban működő orosz irányító központ jelezte: szükség esetén felkészült arra, hogy átvegye az űrállomás teljes irányítását. Erre azonban aligha lesz szükség, mert az amerikai földi irányítók Houstonból követik az űrbázis mozgását, és a texasi nagyváros több mint ezer kilométerre nyugatra van a Charley vonulási útvonalától.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek