Washington sürgeti Phenjant, hogy válaszoljon júniusi ajánlatára
Az Egyesült Államok sürgeti Észak-Koreát: válaszoljon júniusban adott ajánlatára, amelynek értelmében Phenjannak amerikai segélyekért cserébe be kell szüntetnie az atomfegyverek fejlesztését.
Dátum: 2004-08-14 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26273
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:38.039296, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Colin Powell amerikai külügyminiszter a minap japán újságíróknak nyilatkozva közölte: az Egyesült Államok rugalmasnak mutatkozott júniusban, a hatoldalú tárgyalások eddigi legkonkrétabb ajánlatát tette, de addig nem megy tovább, amíg Phenjan nem válaszol a javaslatra. Powell nyilatkozatát pénteken hozták nyilvánosságra.
Júniusban tartották az észak-koreai atomprogram miatt 2002-ben kipattant válság megoldásáról folyó hatoldalú nemzetközi tárgyalások legutóbbi fordulóját. Az Egyesült Államok ezen tett konkrét ajánlatot segélyekre, az atomprogram leállításáért cserébe.
A héten New Yorkban amerikai-észak-koreai kötetlen megbeszéléseket tartottak, amelyeket utólag mindkét fél hasznosnak ítélt, de amelyek áttörést nem hoztak. Egyes amerikai tisztségviselők azt várták, hogy Phenjan ezúttal választ ad az ajánlatra, de kiderült, hogy az észak-koreai küldöttség nem volt felruházva tárgyalási joggal.
MTI - fideszfrakcio.hu