Terrorkészültség Olaszországban
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket Olaszország-szerte a hétvégén egy, az al-Kaidához kötődő terrorszervezet vasárnapi határidőt tartalmazó ultimátuma miatt. Az Abu Hafsz al-Maszri Brigádok vérfürdőt helyezett kilátásba arra az esetre, ha Róma augusztus 15-éig haza nem rendeli Irakba küldött katonáit, és személyesen megfenyegette Silvio Berlusconi kormányfőt.
Dátum: 2004-08-14 15:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=26281
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:18:40.700324, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy nappal az ultimátum lejárta előtt az olasz kikötők, pályaudvarok, repülőterek, metróállomások biztonsági ellenőrzése a megszokottnál szigorúbb volt és annak is látszott: csendőrök és rendőrök mutatkoztak a bel- és külföldi turisták által nagy számban látogatott helyeken.
Országszerte mindenesetre 13 ezer lehetséges célpontot tartanak számon, illetve őriznek folyamatosan, 5-6 ezret a fővárosban. A feladatot 23 ezer katona, illetve rendőr látja el; a "dominó" akció keretében - ez a művelet fedőneve - 4 ezer katonát mozgósítottak 150 intézmény ellenőrzésére.
A hétvégére riadókészültségbe helyeztek számos kórházat és hét kiemelten veszélyeztetettnek tartott nagyvárosban a tűzoltóságot készenléti alakulatainak megerősítésére szólította fel körlevélben a kormány. A legfenyegetettebbként számontartott városok: Róma, Firenze, Milánó, Torinó, Velence, Nápoly és Palermo.
MTI - fideszfrakcio.hu